Az egekben a budai ingatlanárak
Egyre erősebb túlkínálat alakul ki a budai ingatlanpiacon, ez jelentős részben túlárazott lakásokból áll – derült ki a Balla Ingatlanirodák elemzéséből.
A túl magas árak oka, hogy nagyon sok eladó az egyre emelkedő ingatlanárakról szóló hírekből indul ki, és úgy véli, eljött az ideje, hogy megpróbálja valamilyen általa elképzelt, de irreális áron értékesíteni ingatlanát – magyarázza Nagy Andrea, a Balla Ingatlanirodák belbudai és észak-budai irodájának vezetője. Ha megkapja ezt a megálmodott árat, akkor eladja a lakását, viszont ha nem ajánl senki sem ennyit érte, akkor megtartja, így a piacon most sok az olyan eladó, akinek nem komolyak az eladási szándékai, csak próba-szerencse alapon vág bele.
A hirdetési árak egyre emelkednek, ugyanakkor a valós eladási árak nem követik ezt a folyamatot. Kivételt csak az „igazán jó” lakások jelentenek, melyekért hajlandók az átlagosnál nagyobb összegeket is megfizetni a vevők – jegyezte meg Nagy Andrea. Ezeknél a jó adottságú lakásoknál nem ritka az úgynevezett felfelé licitálás sem, tehát amikor a vevők egymásra ráígérve egyre nagyobb összegeket ajánlanak. Emellett azonban továbbra is működik az alku, különösen a készpénzes vevők faraghatnak le sokat egy-egy lakás árából.
A vevők általában meglehetősen sztereotip elképzelésekkel érkeznek: olcsó, csendes, zöldövezeti, de mégis jó közlekedéssel rendelkező, első emeleti, világos, erkélyes lakást szeretnének. Ami a méretet és a szobaszámot illeti: a 40-50 négyzetméteres kétszobás, valamint a 70-90 négyzetméteres három- vagy négyszobás lakások a legnépszerűbbek. A vevők szeretik a Vízivárost, Krisztinavárost, a Mammut bevásárlóközpont környékét, valamint a Duna-partot. Magasabb árkategóriában kedveltek a patinás villalakások és a minimalista stílusban felújított lakások, valamint az új építésű, egészen különleges ingatlanok is.
A III. kerületben változatlanul kedvelt a belső, óvárosi rész, de a Pók utcai lakótelep is vonzza a vevőket, ahogy a Gyógyszergyár utcai lakótelepet is szeretik. Az alacsonyabb árú ingatlanoknál általában az egyik legfontosabb szempont a jó megközelíthetőség és a kiváló infrastrukturális ellátottság, így ezt figyelembe véve választanak.
A belbudai részeken, tehát Vízivárosban és Krisztinavárosban most 500–600 ezer forint egy átlagos téglalakás négyzetmétere, míg az újszerűekért 800 ezer forintot is elkérhetnek. Óbuda belső részén ennél valamivel olcsóbban is vásárolhatunk: téglalakást 450–550 ezer forintos négyzetméterárakon kaphatunk, míg panelt 290–330 ezer forint környékén. A felkapottabb Pók utcában, illetve a Gyógyszergyár utcai lakótelep esetében 320–350 ezer forint között alakuló négyzetméterárakra számíthatnak a vevők, míg Békásmegyeren már 250–300 ezer forint környékére csúsznak az árak.