Jön az ingyen wifi
A parlamenti választások évére minden háztartás hozzáfér a széles sávú hálózathoz, valamint 2018-tól minden településen elérhető lesz az ingyenes wifiszolgáltatás - legalábbis a tervek szerint.
Nagyjából két év múlva, azaz 2018 második felétől használhatják majd a lakosok a településeken az ingyenes wifiszolgáltatást –tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Közölték, a Digitális Jólét Program keretében most zárult le az állami és önkormányzati intézmények által biztosított nyilvános wifipontok felmérése. Az elképzelés szerint minden településen legalább egy középületben és legalább egy közterületen nyilvánosan elérhető ingyenes, széles sávú, vezeték nélküli internetszolgáltatás vehető majd igénybe.
A cél eléréséhez hozzájárulnak az uniós támogatással megvalósuló új generációs felhordó hálózati fejlesztések. Ezzel kapcsolatban a távközlési cégek a közelmúltban nyújtották be ajánlatukat, vagyis azt, hogy az ország mely területén fejlesztenék a széles sávú hálózatot.
A pályázatok értékelése folyamatban van, várhatóan május–júniusban kötnek szerződést a nyertes pályázókkal. Ezt követően derül ki, hogy mely szolgáltatók fogják biztosítani az érintett településeken a wifiszolgáltatást. A fejlesztések 2016 második felében kezdődhetnek meg, a szolgáltatásokat várhatóan 2018 második felétől vehető igénybe.
A szükséges fejlesztések egy részét a szolgáltatók piaci alapon valósítják meg, de uniós támogatásra is pályázhattak. A 68 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő és a tízmilliárd forintos keretösszegű visszatérítendő forrásnak köszönhetően olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek biztosítják a jelenleg lefedetlen területeken a nagy sebességű hálózat kiépítését. Az infrastruktúra mellett a kormány ígérete szerint nő az állam által nyújtott elektronikus közszolgáltatások száma, míg a digitális gazdaság kiszélesítésével jelentősen emelkedik hazánk versenyképessége is. Ráadásul a jövő évtől csökken az internet áfája, így tehát 2018-ra minden összeáll ahhoz, hogy minél többen minél jobb minőségben és – az egyfajta újabb rezsicsökkentésnek köszönhetően – olcsóbban használhassák az internetet.