A cafeteria beépülhet a munkabérbe
A hét elején tárgyaltak a cafeteria készpénzesítésének kormányzati tervéről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. A munkaadók és a munkavállalók képviselői írásos előterjesztést továbbra sem kaptak a kormánytól, kizárólag szóbeli tájékoztatást. Pedig a kabinetnek hamarosan döntenie kell a cafeteria munkabérbe épüléséről, mert ez érinti a jövő évi költségvetést, amelyet május elején terjesztenek a parlament elé.
A vg.hu információi szerint a kormány kitart amellett, hogy jövő januártól a cafeteria-rendszer épüljön be a bérbe.
Ennek összegét havi 20 ezer forintban maximálnák, tehát ez legfeljebb évi 240 ezer forintot jelentene. Ez az összeg nem számítana járulékalapnak, vagyis nem jogosítana nyugdíjra, gyesre, táppénzre. Azok a munkáltatók, akik eddig nem adtak béren kívüli juttatást, a jelenlegi tervek szerint csak akkor csatlakozhatnának az új, bérbe beépülő cafeteria-rendszerhez, ha kétszázalékos béremelést hajtanak végre.
„A munkaadói oldalnak számos fenntartása van az elképzeléssel kapcsolatban, ezeket megosztották a kormány képviselőivel” – mondta Dávid Ferenc . A Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára szerint a SZÉP-kártyát mindenképpen meg kellene tartani, hiszen társadalmilag és üzletileg is hasznos célt szolgál. A kártya évi 80 milliárd forintos forgalma most a belföldi turizmust, vendéglátást erősíti, eltörlésével viszont – a felmérések szerint – ennek az összegnek a 80 százaléka „eltűnne”, vagyis más, nem rekreációs célokra használnák fel az emberek.
A főtitkár szerint a 170-180 milliárdos piacot jelentő Erzsébet-utalványt sem kellene teljes egészében kidobni, hanem be kellene építeni a SZÉP-kártyába, amely jelenleg is már három különböző kifizetési célt szolgál. Az öngondoskodás ösztönzése miatt az önkéntes egészség- vagy nyugdíjpénztári hozzájárulás is fontos, megőrizendő eleme a cafeteria-rendszernek – tette hozzá Dávid Ferenc, aki szerint nem ésszerű lépés egy kettős bérrendszert létrehozni a jelenlegi jól működő cafeteria-rendszer helyett.