Gyorsított eljárásban lehet pályázni hűtőgépcserére
Az Otthon melege programban digitálisan, gyorsított eljárásban lehet pályázni a hűtőgépek és fagyasztók cseréjére, július 4-én az észak-magyarországi régióban nyílik az első pályázati honlap - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NGM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: július végéig valamennyi régióban megnyílik a lehetőség. Az államtitkár kiemelte, a nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak két nappal korábban megnyitják a pályázatot, a feltételek már olvashatók az interneten, és azt javasolta, hogy a pályázók minél előbb töltsék fel kell a kért adatokat. Szabó Zsolt emlékeztetett arra, hogy a korábbi hűtőgép és fagyasztócsere program sikeres volt, több mint 25 ezren nyertek.
Az NFM államtitkár elmondta: javultak a pályázati feltételek, példaként említette, hogy a korábbi maximum 40 ezer forint helyett most már 45 ezret lehet nyerni a programban.