Rekordot döntött a Balaton Sound
Minden eddigi csúcsot megdöntve mintegy 157 ezren látogattak el a hétfőn hajnalban véget ért 10. Balaton Soundra - közölték a szervezők az MTI-vel.
A tavalyihoz képest 12 ezerrel többen fordultak meg idén a fesztiválon, a látogatók mintegy 50 országból érkeztek - írják közleményükben, amely a rendezvény fellépői közül kiemeli Martin Garrix holland lemezlovast, aki nagyszínpados szettje után egy kisebb helyszínre is beállt, Chris Brown-t, aki megfürdött a Balatonban, és Karányit, aki a fesztiválon új zenei klipet forgatott.
A fesztivál 10. születésnapját meglepetés bulik sorával ünnepelték: az első napon több száz születésnapi pólót "ágyúztak" a közönség soraiba, több mint 10 ezer születésnapi szelfi készült, és egy hatalmas ünnepi torta gyertyáit is elfújta a Balaton Sound közönsége. Folyamatos telt házzal mutatkozott be a minden nap kifutó "partihajó", népszerűek voltak az összesen kétezer négyzetméternyi felületre felépített "bulistégek" is.
Megállás nélkül forgott a fesztivál új látványossága, a 35 méter magas, Balaton Eye névre keresztelt óriáskerék, az érdeklődők pedig óriáskivetítőn követhették a futball Európa Bajnokság véghajráját - összegez a közlemény, amely kitér arra is, hogy utolsó pillanatban mondta le a fellépést a Earl Simmons, azaz a DMX néven ismertté vált rapper-színész, és a Deorro néven ismert Erick Orrosquieta is, a német Robin Schulz szintén elmaradt szettjét pedig Steve Aoki pótolta.