Jump to content

A családok, a munkavállalók valamint a kkv-k az adórendszer kedvezményezettjei

2016. 09. 23. 09:34

A kormány célja továbbra is az, hogy az adórendszer lineáris maradjon, fókuszában a családok, a munkavállalók és a kis- és középvállalkozások álljanak, változatlanul az az elv, hogy a közösségi kiadásokhoz a bevételeket elsősorban a fogyasztási típusú adók adják - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Adókonzultáció megnyitóján.

A kétnapos konzultáció az első adószakmai konferencia, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezdeményezésére a legjelentősebb könyvvizsgáló cégek - az EY, a PwC, a KPMG és a Deloitte - közreműködésével jött létre.

A miniszter elmondta: a gazdaságot terhelő összes adót és járulékot tovább kell csökkenteni, ebből nem szabad engedni, a munkáltatói és a munkavállalói elvonások arányát 50 százalék alá kell csökkenteni. A gazdaságot terhelő összes adó- és járulékterhet a válságot megelőző évekhez képest 3 százalékponttal, a bruttó hazai termék 38 százalékához kell közelíteni.

Az adócentralizáció mértéke az uniós átlag körül van, de a régióhoz képest magas - mondta. Kiemelte, Magyarországnak a közép-európai országok a versenytársai a tőkevonzás, befektetések, beruházások terén, ezért el kell érni a régió átlagát. Hozzátette ugyanakkor, hogy a családi és a célzott adókedvezményeknek köszönhetően egyes csoportoknál lényegesen alacsonyabb szintre esett az adócentralizáció mértéke.

Magyarország hajtotta végre az Európai Unió legjelentősebb államháztartási konszolidációját, elérte, hogy nemcsak az államháztartás hiánya csökkent 3 százalék alá, hanem az államadósság növekedését is meg tudta fordítani, aránya 2010-ben még 80 százalék fölött volt, 2015-ben 75 százalékra csökkent, és jó esély van arra, hogy a következő években 70 százalék alá süllyedjen - mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a gazdasági növekedés bővítése érdekében még vannak teendő. Ezek közé sorolta a termelékenység emelését a kutatás-fejlesztési források jelentős növelésével, a beruházások támogatásával; a munkavállalók kétharmadát foglalkoztató kkv-k gazdasági integrációs képességének erősítését; az országon belüli strukturális munkanélküliség kezelését, a munkaerő mobilitás erősítését; a szaktudással rendelkező munkavállalók arányának növelését és a béremelést. Magyarországon 2010 óta 22,3 százalékkal emelkedtek a nettó átlagkeresetek, a régiós átlagot már elértük, az uniós átlagot kell megközelíteni, amiből a munkáltatóknak is ki kell venniük a részüket - mondta.

Beszélt arról is, hogy 2015-ben a pénzforgalmi adóbevételek 550 milliárd forinttal haladták meg a tervezettet, a többlet jelentős hányadát a gazdaságot fehérítő intézkedések - az online kasszák bevezetése és az ekáer-rendszer elindítása - eredményezték. Hangsúlyozta, ezeket az intézkedéseket folytatni kell.  

A járulékcsökkentésről szólva kifejtette, csak olyan módosítások lehetnek a következő időszakban, amelyeket átgondoltan, a munkaadói és munkavállalói partnerek bevonásával alakítanak ki és nem veszélyeztetik a két nagy társadalombiztosítási kassza egyensúlyát.
    
Beszélt arról is, hogy a tisztességesen adózó magánszemélyek és tisztességesen működő vállalkozások érdekében továbbra is szigorúan fellépnek az adócsalások ellen. Kifejtette, az adócsökkentéseket csak úgy tudják folytatni, ha a feketegazdaság arányát szűkíteni tudják. Ennek egyik tervezett lépése, hogy az online pénztárgép-rendszert jövőre kiterjesztik egyes szolgáltatási szektorokra.

Az online számlázási rendszert is bevezetik jövőre, egyelőre teszt jelleggel indul április 1-jétől. Hozzátette, reményei szerint a tesztidőszak lezárása után lehetőség lesz arra, hogy az adóalanyok közötti számlázóprogram segítségével a 100 ezer forint feletti áfatartalmat meghaladó számlák adatairól valós idejű adatokat tudjanak adni a NAV-nak. Abban is bíznak, hogy a láthatóvá váló forgalomnak köszönhetően növekedhet a kockázatkezelés hatékonysága.

A gazdaság fehérítését fogja szolgálni a bankkártyaelfogadó terminálok számának növelése is, olyan lépésekre készülnek, amelyek a készpénz-forgalmat korlátozzák és vissza fogják szorítani - mondta Varga Mihály.

Az adminisztráció csökkentése a magánszemélyeket is érinti, jövőre majdnem négymillió embernek nem kell szja bevallást készítenie, az adóhatóság végzi el helyettük, "a söralátét koncepció a múlté" - mondta a miniszter.

A kis adónemek számát továbbra is szeretnék csökkenteni, mert még mindig túl sok adótípus van, a miniszter szerint jövőre lehetnek erre lépések.

Az ügyfélbarátabb adóhivatal arculatát kialakító új adóeljárási kódexen is dolgozik a kormány, a NAV és az adózók kapcsolatát meghatározó jogszabály legfontosabb részeit alapjaiban át kell írni - ismertette a miniszter.

(Forrás: MTI / Kép forrása: FreeDigitalPhotos)