A hatlakásos épület a város egyik híresen legelőkelőbb, központi, és mégis csendes részén található. Egy írónő még könyvet is szentelt ennek a falusias jellegű nagyvárosi utcának, amely saját purimi jelmezbálokat szervez, és ahol mindenki ismer mindenkit.

A vékony, magas, hajlott hátú, hosszú hajú, mindig kockás flanelingben járó magányos férfit is mindenki ismerte. Macskákat imádó magányos különc volt, aki drága ételekkel etette és lakást tartott fenn kedvenc állatainak.

Édesanyja 2006-ban hunyt el, és hagyta fiára az épületet, amelyet egykor édesapja, Szimha Mlodok építtetett. Az anya egy régi vita nyomán férfiaknak nem adta ki lakásait, hanem csakis gondosan megválogatott nőknek.

A szülők az izraeli kommunista párt harcosai voltak az ötvenes  években, akik kisfiúk három éves korában, 1963-an elváltak. A fiú csodagyereknek számított kiváló memóriája miatt, de vakvágányra került az élete, mert mint édesanyja barátai a lapnak elmesélték, félt és menekült az emberektől, csak anyjával élt szimbiózisban annak haláláig.

Soha nem dolgozott, és nem voltak barátai sem. Minden délután ellátogatott közeli lakásából macskáinak az épület földszintjén lévő egyik két és fél szobás otthonába. Ezen a helyen korábban, haláláig nagymamája lakott, majd odaköltöztette a kölyökkorukban örökbefogadott, az utcákon talált macskáit.

A lakók elmondása alapján a macskás lakás kulcslyukán át figyelte lakóinak mindennapjait, és mindent tudott róluk. Úgy érezte joga van megjegyzéseket fűzni lakói magánéletéhez is, és a legváratlanabb időpontokban meglepte őket látogatásaival. Mégis sikerült emberi kapcsolatba kerülnie bérlőivel, akik betegsége idején rendszeresen látogatták, ápolták, segítettek neki, és etették helyette a macskákat is. A cicákat tovább gondozó egyik bérlőre két lakást hagyott, valamint ő örökölte Giládi egy közeli utcában található otthonát is.