Jump to content

Menekülnek az emberek északkeletről

2016. 11. 07. 09:26

Egy most közzétett elemzés szerint Közép-Magyarország, Győr-Moson-Sopron, Vas, valamint Fejér megye azok a helyek, ahova a legszívesebben költöznek az emberek. Az ország északkeleti harmadában, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nem ennyire rózsás a helyzet.


Az északkeleti országrészben a kedvezőtlen gazdasági folyamatok elvándorlást eredményeznek, ebből következően pedig a folyamatosan csökkenő ingatlanár a jellemző. Tovább súlyosbítja a helyzetet hogy a magas munkanélküliséggel és alacsony jövedelemmel rendelkező térségekben a lakásvásárlások száma az országos átlagnál jóval alacsonyabb.

A legtöbb adásvétel a főváros legnagyobb kerületeiben; Újbudán, Angyalföldön és Zuglóban, valamint a legnagyobb városokban történt - derült ki az elemzésből.

Az Otthon Centrum szerint 2016 első 9 hónapjának eladásai alapján a fővárosban a legdrágább kerületek az V. és VI., míg Budán az I. II. III. XII., ezekben 500 ezer forint feletti négyzetméterár jellemzi a társasházi lakásokat. A panellakások esetében pedig a XI. és XIII. kerület bizonyul a legdrágábbnak, ahol 350 ezer forintos árfekvés a mértékadó. A családi házak Buda hegyvidéki kerületeiben; II. XI. és XIII. kerületben a legdrágábbak 400-500 ezer forintos négyzetméterárral.

Vidéken jóval mérsékeltebb négyzetméterárak jellemzőek. A legdrágább városok mindhárom használt lakás típus kategóriában Sopron, Debrecen, Győr. A társasházak estében 250-300, míg a panelnél és családi házaknál 210-260 forintos négyzetméterár jellemzi legdrágább városainkat.

(Forrás: penzugyguru.hu; vg.hu; kép: pixabay.com)