Jump to content

Kivonulni készül a Marks and Spencer Magyarországról

2016. 11. 08. 17:14


Tíz külföldi piacról, köztük Magyarországról készül kivonulni a Marks and Spencer (M&S) brit kiskereskedelmi hálózat. A vállalat hangsúlyozta, hogy ez egyelőre javaslat, amelynek végrehajtásáról konzultáció kezdődik az érintett országokban.

A cég a Londoni Értéktőzsdén kedden közzétett féléves eredményjelentésében közölte, hogy az igazgatótanács összesen 53 saját tulajdonú külföldi üzlet bezárását javasolja, közülük tízet Kínában, hetet Franciaországban, valamint az összes M&S-üzletet Magyarországon, Belgiumban, Észtországban, Litvániában, Lengyelországban, Hollandiában, Romániában és Szlovákiában.

Az M&S keddi eredményjelentése szerint az e piacokon működő üzlethálózatok tavaly 171 millió font (59 milliárd forint) forgalom mellett 45 millió font (16 milliárd forint) veszteséget termeltek, és egyes piacok már öt éve veszteségesek.

A cég szerint ennek okai közé tartozik a saját tulajdonú üzletláncok széttöredezett szerkezete, a megfelelő üzemméret hiánya és a korlátozott növekedési lehetőségek ezeken a piacokon.

A Marks and Spencer keddi bejelentése szerint azonnali hatállyal megkezdődnek az egyeztetések az érintett országokban dolgozó 2100 alkalmazott képviselőivel a tervekről, és az igazgatótanácsi javaslatok végrehajtása e konzultációk eredményétől függ.

A hálózat a saját tulajdonú külföldi üzletek közül csak az írországi, a hongkongi és a csehországi boltokat tartaná meg, mert ezek nyereségesek, és e piacokon erőteljes a márkanév-ismertség - áll a keddi londoni eredményjelentésben.

A cég a brit piacon is nagyszabású átalakításba kezd, és a következő öt évben a ruházati termékekről az élelmiszerforgalmazásra kívánja áthelyezni a hangsúlyt. A 350 millió fontos átalakítási program keretében 45 nagy-britanniai áruházban megszűnik a ruházati cikkek árusítása, és ezeket a brit piacon Simply Food márkanévvel bevezetett élelmiszeráruház-hálózat boltjai váltják fel.

Az eredményjelentés szerint az idei első fél évben a Marks and Spencer adózás előtti csoportszintű eredménye 25,1 millió font volt, 88 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos időszakban elért 216 millió fontnál.

(Forrás: mti.hu; kép: google)