Jump to content

Új repülőjáratok indulnak Londonba

2016. 12. 23. 09:46

Új repülőjáratok indulnak a brit és a magyar főváros között 2017 májusában, amikor a magyar piacon új szereplőként fellépő brit Flybe elindítja Ferihegy és a london környéki Southend (SEN) repülőtér közötti járatait - közölte a Budapest Airport.

A Flybe az új járatokkal a szabadidős utazókat, elsősorban a briteket célozza meg: számukra Budapest vonzó hosszú hétvégés célpont - írta a Budapest Airport. Hozzátették: a magyar utasok is nyernek az új járattal, mert a szélesebb kínálat általában kedvezően hat az árakra is.

A Southend repülőtérről a belvárosi Liverpool Street állomás közvetlen vasúti összeköttetéssel 50 perc alatt érhető el.

A Budapest-London repülőjáratokra továbbra is nagy a kereslet: a brit utasok száma 14 százalékkal nőtt ebben az évben, az év végére a másfél milliót is meghaladhatja az utasforgalom - áll a közleményben. A Budapest Airport arra számít, hogy a kínálat a kapacitásbővítésekkel vagy új szolgáltatók belépésével más városok irányába is bővülhet.

Az exeteri székhelyű légitársaság Európa legnagyobb független regionális fuvarozója. Éves utasforgalma tavaly 8,2 millió volt. A társaság kiigazított eredménye 5,5 millió font volt 2015-ben, egy évvel korábban 25,5 millió fontos veszteséggel zártak.
Flottájuk regionális típusokból, így ATR-ekből, Embraerekből és Bombardier Q400-asokból áll, 81 gépével a társaság mintegy száz célállomásra repül.

(Forrás: mti.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)