Ingyen laptopra és tabletre lehet pályázni februárban
Nyíregyháza után hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei járásra is kiterjesztik a Digitális jólét program lakossági eszköztámogatást célzó kísérleti alprogramját, és így több mint 2800 informatikai eszközt kaphatnak az ott élők - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán Kisvárdán.
Solymár Károly Balázs a program sajtónyilvános tájékoztatóján elmondta: hazai forrásból, 330 millió forint értékben több mint 2400 notebookot és 400 tabletet kaphatnak a kisvárdai, az ibrányi, a baktalórántházi, a tiszavasvári, a kemecsei és a nagykállói járás településein élők, akiknek emellett digitális kompetenciát fejlesztő díjmentes képzéseket is indítanak.
Az eszközökhöz pályázaton lehet hozzájutni, a pályázati lehetőség február 13-án nyílik meg és két hónapig tart.
A kiírás szerint azok pályázhatnak, akik a kijelölt járások településeinek valamelyikén bejelentett állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek. A célcsoportok között a nagycsaládosok, a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élők, a nyilvántartott álláskeresők, a közfoglalkoztatási programban részt vevők, a 45 év feletti munkavállalók és az aktív idősek szerepelnek. Utóbbi csoporthoz tartozó pályázók csak tablet, míg a többi célcsoport csak notebook elnyerésére jogosult.
Főszabály szerint egy háztartás egy eszközt nyerhet, kivétel csak azon nagycsaládos pályázók esetén lehetséges, akiknek a háztartásában él másik, valamelyik rászorultsági célcsoportban érvényesen pályázó - ők a notebook mellé egy tabletet is kaphatnak.
A részletes feltételekről www.emagyarorszag.hu/palyazat oldalon lehet tájékozódni.
Solymár Károly Balázs a tájékoztatón felidézte, a kormány 2014-ben indította el - döntően uniós forrásból - a 300 milliárd forint értékű digitális fejlesztési programját, ennek első kísérleti helyszíne Nyíregyháza volt. A szabolcsi megyeszékhelyen és a járásában élők közel ötezer notebookhoz és ezer táblagéphez juthattak hozzá, emellett fejlesztették a helyi egyetem, egészségügyi intézmények és iskolák internetes infrastruktúráját, illetve képzéseket indítottak.
A helyettes államtitkár hozzátette, a mostani programban az eszközök kiosztása mellett szupergyors internet is elérhetővé válik a hat járásban, a fejlesztés értéke közel 1,5 milliárd forint.