Jump to content

Megáll az ész: hamarosan szelfivel is fizethetünk

2017. 02. 26. 18:08



A Mastercard digitális fizetési kutatásából kiderült, hogy pozitívan értékelik a fogyasztók a virtuális valóság, valamint a szelfivel történő fizetés lehetőségét. A jelentés elkészítéséhez több mint 3,5 millió közösségi média posztot elemeztek, és a végeredmény szerint jelenleg a digitális tárcák érdeklik leginkább a fogyasztókat.

A fizetés-technológiai fókuszú posztok vizsgálata során a szerzők több mint kétmillió olyan említést azonosítottak, amelyek a digitális tárcákhoz kapcsolódtak, ezek 84 százaléka a Twitter felületén volt elérhető. Az üzenetváltásokból kiderült az is, hogy a fizetés mellett a vásárlók szívesen használnák digitális tárcájukat hűségkártyák vagy akár utazási bérletek tárolására is.

Népszerűek témák továbbá az olyan új technológiák, mint a mesterséges intelligencia vagy a digitális személyi asszisztensek (mint például a Google Home vagy az Amazon Echo).

A digitális asszisztensek, a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia szintén gyakran előkerülő téma volt az új fizetési lehetőségek között.

Az észak-amerikaiak egyre többször beszéltek arról, hogy egy okos asszisztensnek adott utasítással még gyorsabban küldhetnek és kaphatnak pénzt mobilon keresztül.

Beszélgetéseik során a felhasználók újra és újra kiemelték, hogy az új technológiák és fizetési megoldások sikere attól függ, hogy ezek mennyire biztonságosak.

A magasabb szintű biztonságot nyújtó megoldásokról szóló beszélgetések több mint felében hangsúlyos volt az ujjlenyomatos, az arcfelismeréssel működő vagy az érintéssel vezérelt azonosítás. Komoly érdeklődés övezi azokat a hitelesítési megoldásokat, amelyek egyszerűek és lehetővé teszik, hogy ne kelljen jelszavakkal bajlódnunk.

Az arcfelismerésről szóló beszélgetések két fő témája a Mastercard Identity Check és a Google Hands Free alkalmazása volt, valamint a Snapchat szabadalma, amely fizetési platformot építene a valósidejű szolgáltatásokba.

(Forrás: NAV; penzugyguru.hu; portfolio.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)