Jump to content

Már csak néhány helyen fogadják el a Sodexo utalványokat

2017. 03. 24. 17:55


Megvette a Sodexo Magyarország Szolgáltatót és a cég százszázalékos tulajdonában álló Zóna Vendéglátót a Hungast Holding. A vevő az ügylet nyomán összefonódás engedélyezése iránt kérelmet nyújtott be a Gazdasági Versenyhivatalhoz, mivel mindkét társaság felett közvetlen irányítást szerzett.

A versenytanácsi engedély a tranzakcióhoz azért szükséges, mert azzal egy tulajdonosi körbe került a közétkeztetés és a munkahelyi vendéglátás három jelentős szereplője. A Sodexo cafeteria-üzletága tavaly vonult ki a piacról, weboldalukon az alábbi tájékoztatás olvasható:

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Sodexo Juttatások és Ösztönző Szolgáltatások üzletága 2016-ban megszüntette Magyarországon a Sodexo utalványok és kártyák kibocsátását."

Egyre kevesebb helyen fogadják el az utalványokat, így akinek még van, igyekezzen minél hamarabb felhasználni azokat. A Tesconál például már csak márciusban fizethetünk velünk. A meglévő és érvényes utalványokat 2017-ben még az alábbi helyeken tudjuk beváltani:

  • Auchan
  • Lidl
  • Spar
  • Interspar
  • Ticketexpress
  • Rózsavölgyi Jegyirodák
(Forrás: penzugyguru.hu; vg.hu; penzcentrum.hu; kép: google)