Jump to content

Megszűnhetnek a startupok Magyarországon

2017. 03. 30. 15:17


Az NGM szerint a jelenleg még startup néven futó vállalkozásokat helyesen korai fázisú vállalkozásoknak kéne hívni. Ezt annak kapcsán határozták meg, hogy adókedvezményt akartak volna adni azoknak a "korai fázisú vállalkozásoknak", amelyek legfeljebb három éve működnek, árbevételük 100 millió forintnál kevesebb, és húsznál kevesebb embert foglalkoztatnak.

Most azonban nem lenne meglepő, ha korai fázisú vállalkozások elnevezéstől is is búcsúznunk kellene, ugyanis pályázat útján találtak egy még találóbb megnevezést.

A Magyar Bankszövetség a Pénz7 programsorozat kezdeményezőjeként és társszervezőjeként a program nyitónapján névkereső pályázatot hirdetett meg 5 kategóriában, 10 és 25 év közötti fiatalok részére. A pályázat során kiválasztott pénzügyi-gazdasági szakszavakra kerestek beszédes, a köznyelvben könnyen elterjeszthető elnevezéseket. Az eredményhirdetés alkalmával Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára rendkívül fontosnak tartotta az új kifejezések meghonosulását, mivel például az érintéses kártyák forgalmában Magyarország Európa egyik vezető országának számít.

A zsűriben a nyelvészeti sajátosságok, szabályok figyelembe vételét a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészeti szakértője biztosította, a pénzügyi álláspontokat a Magyar Nemzeti Bank és a Giro Zrt., valamint a Mastercard bankkártya társaság mellett a kiíró Magyar Bankszövetség képviselte.

A zsűri döntése alapján az ATM elnevezés kategóriában a pénzpont név került ki győztesen, az új nevet Kovács Zoé Eszter adta be a pályázatra. A prepaid bankkártya kategóriában a feltöltőkártya elnevezést díjazta a zsűri, amit Balotai Márió adott be a pályázatra.

A zsűri ugyanebben a kategóriában egy különdíj kiadásáról is döntött, a keretkártya elnevezés benyújtójának, Makszin Viviennek.

A startup elnevezés kategóriában az innovállalat elnevezés került ki győztesen, az új nevet Mózes Borbála adta be a pályázatra. A csoportos beszedési megbízás kategóriában a rendszeres beszedés elnevezést díjazták, amit Lakatos Orsolya küldött be a pályázatra.

A győztesek egy-egy táblagépet kaptak a sikeres pályázat elismeréseként.

A POS elnevezésre a zsűri nem talált olyan pályázatot, melyet általános köznyelvi használatra megfelelőnek tart.

(Forrás: penzugyguru.hu; mti.hu; kép: pixabay.com)