Jump to content

Kötelező lehet a borravaló az éttermekben

2017. 05. 11. 20:23


A világgazdaság szerint jövő évtől 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetését szorgalmazza a szállodaszövetség, amely a 2018. évi adótörvény tervezetéből kimaradt szálláshelyi ÁFA-csökkentésre továbbra is jó esélyt lát.

Az Utazó magazin Turizmus és profit 2017 című konferenciáján Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) alelnöke elmondta, hogy a szövetség a szervízdíj mellett is lobbizik, mivel elmondásuk szerint a "turizmus legnagyobb problémája a munkaerőhiány, amely már a menedzseri szinten is fenyeget, vagyis nincs más út, mint a komoly bérfejlesztés, amivel itthon, illetve az ágazaton belül lehet tartani a dolgozókat" - tehát a magasabb bérekkel próbálnák visszacsalogatni a vendéglátósokat.

Flesch Tamás arra is rámutatott, hogy míg a szállodáknak igen költséges kötelezettségeknek kell eleget tennie és magas adóterhek mellett működik, addig például lakáshotelek (pl. Airbnb) jelentős versenyelőnyhöz jutnak, mivel rájuk jóval lazább szabályozások vonatkoznak. Ennek kapcsán pedig elsődlegesen azt szeretnék elérni, hogy a szálláshely-szolgáltatás 18 százalékos áfájának csökkentése is megtörténjen.

(Forrás: penzugyguru.hu; vg.hu; kép: pixabay.com)