Jump to content

A magyar lízingpiac megelőzi az európait

2018. 01. 29. 13:28

Nemzetközi összevetésben jó eredményeket ért el a magyar lízingpiac – derül ki a Magyar Lízingszövetség elemzéséből, amely az európai lízingszervezet, a Leaseurope legnagyobb európai lízingvállalatok 2017 kilenc hónapjára vonatkozó adatait és a magyar piac eredményeit veti össze. E szerint míg Európában lassult a növekedés az új üzletek volumenét tekintve, Magyarországon stabilan két számjegyű volt a bővülés az egymást követő negyedévekben.

A magyar és az európai lízingpiac egyaránt növekvő pályán volt 2017 január-szeptembere közötti adatok szerint, ám a piac teljesítményét mutató új szerződések növekedési üteme alapján jelentős különbségek vannak – áll a Magyar Lízingszövetség Világgazdaság számára készített elemzésében.

Az európai lízingszervezet legfrissebb összesítése szerint a legjelentősebb európai lízingcégeknél az 1,9 százalékos növekedés következett be éves szinten, ami lényegében megfelel a 2017 második negyedévében elért két százalékos emelkedésnek, az első negyedévben nagyobb, 10,5 százalékos volt a bővülés. Ezt azt mutatja, hogy a Leaseurope által vizsgált lízingcégek jól kezdték a 2017-es évet, de aztán lassult a bővülés üteme. Mindazonáltal a teljes piacot tartalmazó, végleges számok még nem ismertek.   

Stabil növekedés

Ezzel szemben a magyar piacon az újonnan kihelyezett összeg számottevően és stabilan nőtt: 2017-ben az első, a második és harmadik negyedévben sorrendben  23, 15, illetve 19 százalékkal nőtt, szeptember végén pedig meghaladta a 428 milliárd forintot.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára elmondta, hogy a magyar piacon elért jelentős növekedés bőven felülmúlja a 2017-re tett korábbi prognózist, amelyben tíz  százalék alatti emelkedéssel számolt a szervezet. A magyar piacon bekövetkezett bővülésben minden terület, eszközcsoport kivette a részét, de különösen fontos szerepet játszott a jármű-finanszírozás, ezen belül mind a személyautóknál mind a haszongépjárműveknél nőtt a finanszírozott összeg. A személyautók és kishaszongépjárművek esetében 2017 kilenc hónapja alatt 23 százalékkal nőtt a finanszírozott összeg, a tehergépjárműveknél pedig 19 százalékos volt az emelkedés. A főtitkár azonban kiemelte, hogy  ez idő alatt a jármű-finanszírozás mellett a gépek-berendezések finanszírozása is kiemelkedő volt. Ebben a szegmensben 41 százalékos volt a bővülés 2016 hasonló időszakához képest.

Tóth Zoltán elmondta: a Magyarországon látott két számjegyű növekedés örömteli, de a következő időszakban valamivel visszafogottabb lehet a tempó és az egy számjegyű tartományba kerülhet, közelítve az európai szinthez. A növekedés motorja a magyar piacon a járműfinanszírozás mellett az eszközfinanszírozás lehet, ennek pedig a gazdasági növekedés és a beruházások felfutása adhat alapot. „A lízingvállalatok számára az egyik legfontosabb cél, hogy a kis- és középvállalkozások beruházásaihoz, eszközbeszerzéseihez nyújtsanak rugalmas és költséghatékony finanszírozást” – tette hozzá a szakember.

Kihívások és várakozások

Enrico Duranti, az Iccrea BancaImpresa vezetője, aki a Leaseurope nevében kommentálta az eredményeket, arra hívta fel a figyelmet, hogy a bevételek csökkenése mellett a kiadások növekedtek az európai lízingcégeknél és ez a jövőben is kihívást jelent majd. Emellett a lízingcégeknek figyelniük kell arra is, hogy bár a jövedelmezőség az utóbbi időszakban javult a mélyponton lévő kockázati költségek miatt, de utóbbiak várhatóan nem maradnak tartósan a mostani alacsony szinten. Összességében azonban kedvezőek a kilátások: az európai gazdaság növekvő pályán van és beruházásoknál is bővülés várható, ezek pedig jó alapot adnak a lízingpiaci bővüléshez.

A Magyar Lízingszövetség szerint a magyar piac helyzete, kihívásai is igen hasonlóak, és hazánkban is kedvező maradhat a makrogazdasági környezet a további növekedéshez. 

(Forrás: penzugyguru.hu, pr7/Fotó: pixabay.com)