Jump to content

Kakukkfióka az adóbevallásban

2018. 03. 31. 15:00

Meglepetésben lehet része annak, aki a Nemzeti Adó-és Vámhivatal által elkészített szja-bevallási tervezetet alapos átolvasás nélkül küldi vissza. Ugyanis jövedelmet utaló cégként feltűnhet a bevallásban olyan társaság is, amelyről még csak nem is hallottunk. Utána jártunk, ilyenkor mit kell tenni.

Ügyfélkapun keresztül már elérhetőek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a személyi jövedelemadóbevallási-tervezetek, s egyre többen kapják kézhez postai úton is. Az e-szja programja egyébként alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz, így a több mint 3,2 millió – ügyfélkapuval rendelkező – magánszemély akár a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépen is megtekintheti, illetve ha szükséges, szerkesztheti is az szja-bevallását – tájékoztatta a Híradó.hu-t a NAV.

Ha az adózó egyetért az szja-bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor nem kell tennie semmit – őstermelő és áfa fizetésre köteles magánszemélyek kivételével –, május 22-én a NAV által elkészített tervezet hivatalos szja-bevallássá válik.

Szükséges adatok

Az szja-bevallási tervezet a 2017-ben megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, melyet a munkáltatók, kifizetők által megadott adatokból állít össze a NAV. A mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek a tervezet egy „ajánlat”, amely nem válik automatikusan bevallássá, azt ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel. Az adatokat össze kell vetni a munkáltatók által kiállított igazolással.

Ezt kell tenni, ha eltérést találunk

Ha eltérést találunk a NAV tervezete és a munkáltató jövedelemigazolásának adatai között, akkor egyszerűen csak ki kell javítani az adóhatósági adatokat az a munkáltató által közöltekre.

Kakukkfióka

Ha azonban olyan cég tűnik fel a NAV bevallás-tervezetében, amellyel soha, semmilyen munkakapcsolatban nem álltunk, és jövedelmünk sem származott a társaságtól, akkor már nem elég csak az adatok javítása.

A NAV arról tájékoztatott, ilyen esetben – az adatok módosítása mellett – levelet kell írnunk a lakóhelyünk szerint illetékes adóhivatalnak, amit ajánlva, tértivevényesen, elsőbbséggel ajánlatos feladni. Kényelmesebb helyzetben vannak azok, akik ügyfélkapuval rendelkeznek. Nekik ugyanis elég a 2018. január 1. óta elérhető e-papír felületen írniuk.

Mit kell megírni?

A NAV-ot arról kell tájékoztatni, hogy az szja-bevallás tervezetében feltüntetett XY nevű céggel nem állt – sem alkalmi, sem állandó – munkaviszonyban, így bevétele sem származott onnan. Ezért töröltük a tervezetből. Aki ügyfélkapuval rendelezik, az online visszaküldi a javított bevallást és az e-papíron megfogalmazott indoklást.

Aki postán kapott tervezetet, s ki kell egészítenie, azt az új, „17SZJA jelű” bevallás elkészítésével és benyújtásával teheti meg. A NAV szerint még május 20-ig érdemes ügyfélkaput nyitni, mert így azonnal elérhetővé válik az e-szja, és a módosítás néhány gombnyomással otthonról, kényelmesen elintézhető.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, pr7/Fotó: pixabay.com)