Jump to content

Munkahelyteremtő támogatás vállalkozásoknak

2018. 04. 03. 13:45

Több mint négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 293 vállalkozás a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” program keretében. 

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása által több mint 2000 új munkahely létesítéséhez, valamint 3600 munkahely megőrzéséhez járul hozzá a kormányzat, érdemben javítva ezzel a kkv-szektor versenyképességét – mondta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter bejelentette: ebből a támogatási programból több mint négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 293 vállalkozás.
 
Hangsúlyozta: a kormányzat hazai forrásból eddig összesen több mint ötvenmilliárd forinttal támogatta a kis-és középvállalkozói (kkv) szektor munkahelyteremtését, ami nagyban hozzájárult a foglalkoztatás nyolc év alatt bekövetkezett 750 ezres bővüléséhez. A munkahelyteremtő beruházási támogatás célja a foglalkoztatottak számának további növelése és a tartós foglalkoztatás biztosítása Magyarországon.

Hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása

Mint mondta, támogatással folytatódhat a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása is, a munkaerőpiac területi különbségeinek csökkenésével párhuzamosan. Varga Mihály ismertette, a regionális beruházási támogatás, vagy csekély összegű (de minimis) támogatás jogcímen pályázható munkahelyteremtő támogatás keretében többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízing költségek számolhatóak el. A pályázónak kétéves foglalkoztatási és hároméves fenntartási kötelezettséget kell vállalnia.

A tárcavezető ismertette: a támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió forint, ezen felül a vállalatok kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként 500 ezer forint, vagy 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személynél új munkahelyenként 800 ezer forint, és kedvezményezett járásban vagy településen új munkahelyenként további 400 ezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak- tette hozzá a miniszter.

A program (kódjele: NFA-2017-2-KKV) által támogatott vállalkozások listája ezen a linken érhető el.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)