Jump to content

Foghíjasan tájékoztatott hiteleiről a K&H Bank

2018. 04. 24. 16:00

Az MNB összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a K&H Bank Zrt.-t a fogyasztóknak nyújtott hitelekhez kapcsolódó tájékoztatási szabályok megsértése miatt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálatok keretében ellenőrizte, hogy a K&H Bank a hitelkártyatermékeit érintő kereskedelmi kommunikációjában – a 2017. március 1. és május 31. közötti időszak reklámjait érintően – miként tett eleget a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésére vonatkozó kötelezettségének. Vizsgálta azt is, hogy a jelzáloghiteles ügyfeleknek évente vagy a kamatperiódus fordulónapján kiállított törlesztési táblázat, illetve a hitelszerződés megszűnésekor esedékes kimutatások tartalma és megküldési gyakorlata megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak a 2016. január 16. és a 2017. július 31. közti időszakra vonatkozóan.

A vizsgálatok megállapították, hogy a K&H Bank az általa értékesített hitelkártyákat úgy népszerűsítette, hogy a kommunikáció (reklámozás) során a THM értékét nem kellően figyelemfelkeltő módon vagy – egyes esetekben – egyáltalán nem jelenítette meg. Az MNB további jogsértésként állapította meg, hogy a bank a jelzáloghitel-szerződések megszűnését követően nem küldte meg a fogyasztóknak az ilyenkor kötelező teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot).

A kimutatás részletei

A jogszabályi előírással ellentétben emellett nem automatikusan, hanem kizárólag az ügyfelek kérésére állította ki az évente egyszer, illetve a kamatperiódus fordulónapján esedékes, a fogyasztó fennálló tartozásáról szóló törlesztési táblázatot. E táblázatnak a törvény szerint tartalmaznia kell a törlesztőrészletek összegét, a törlesztés feltételeit, gyakoriságát, elkülönítetten az egyes törlesztések tőke- és hitelkamatát, továbbá minden egyéb hitelkamaton túli ellenszolgáltatást.

Az MNB mindezek nyomán határozataiban összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Bankkal szemben, s kötelezte az intézményt a vonatkozó előírások jövőbeni betartására. A bírságösszegek megállapítása során a jegybank többek között figyelembe vette, hogy a jogsértő gyakorlatok a fogyasztók szélesebb körét érinthették, emellett jelentős súllyal értékelte, hogy a bank az eljárás lezárultáig a kimutatások megküldésével kapcsolatos hiányosságok orvoslása érdekében megtette a szükséges intézkedéseket.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, pr7/Fotó: pixabay.com)