Jump to content

Jelentősen bővült a magyar-olasz kereskedelmi forgalom

2018. 04. 29. 16:30

A Magyarország és Olaszország közötti kereskedelmi forgalom 33 százalékkal nőtt az elmúlt négy évben, a 2014-es 7,1 milliárd euró után 2017-ben elérte a 9,5 milliárd eurót - mondta Marco Bulf, az Olasz Külkereskedelmi Intézet budapesti irodájának igazgatója.

Hangsúlyozta, az Olaszországba irányuló magyar export is bővült, ezen belül a legjelentősebb terület az autóipar volt. A Magyarországra irányuló olasz exporton belül szintén kiemelt helyen állnak az autómotor és a mechanikai szektorok, ezen kívül az olasz élelmiszeripari termékek exportja mutatott jelentős növekedést az utóbbi időben.

Marco Bulf kifejtette, a teljes olasz export értéke 450 milliárd euró, és ebből mintegy 50 milliárd az élelmiszeriparból származik. Kitért arra, hogy idén februárban másodszor vettek részt olasz kollektív standdal a Sirha Budapest élelmiszeripari vásáron, 15 élelmiszergyártó cég mutatkozott be olyan tipikus olasz termékekkel, mint a tészta, az olívaolaj, a paradicsomkészítmények és a bor.

Az igazgató szerint az olasz vállalkozók szívesen jönnek Magyarországra, mert közel van Olaszországhoz, emellett kapuként, kiindulási pontként szolgál a többi környező, elsősorban kelet-európai ország felé. Hozzátette azt is, hogy a magyar fogyasztók az utóbbi években elkezdték felismerni és értékelni az olasz termékek minőségét.

Marco Bulf úgy fogalmazott, Magyarország nagyon befogadó, tipikus európai ország, Budapest pedig jól szervezett, tiszta város, ahol nagyon jól működik a közlekedés és sok más szolgáltatás.

 

 

(Forrás: penzugyguru.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)