Jump to content

Van, ahol gyakorlatilag már minden hiányszakmának számít

2018. 05. 02. 16:00

Versenyképes jövedelmek, béren kívüli juttatások továbbá a munkáltató és a dolgozó közötti megfelelő hangnem lenne szükséges ahhoz, hogy csökkenjen a munkaerőhiány a nyugati határ mentén. Szakemberek szerint elfelejthetjük azt a szót, hogy hiányszakma: mára szinte már minden az lett.

Míg néhány éve a munkát keresőkből volt sok, addig mára a dolgozni vágyók válogathatnak a felkínált lehetőségek között – mondta Zsilkó Norbert egy műanyagipari cég HR menedzsere a Kossuth Rádió Közelről című műsorában. Ők szinte minden területre keresnek embert. „A gyártótevékenységben jelentkezik a hiány, jobbára betanított munkavégzésről van szó. Nyolc általános végzettség alapként követelmény. Most rögtön húsz-harminc embert tudnánk alkalmazni” – nyilatkozta a menedzser.

Harangozóné Vígh Ilona, a Vas megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a megyei munkaerőpiac hosszú évek óta nagyon kedvező. Az országban a területi rangsorban a harmadik legalacsonyabb helyen állnak az álláskeresési rátát illetően.

„Vas megyében gyakorlatilag minden hiányszakma, ezt mutatja az állásbörzén megjelenő cégeknek a gazdasági ágankénti megoszlása is. Mindenki előfordul a börzén: az egészségügy, a vendéglátás, a közlekedési ágazat, az építőipar, a fémipar, a járműipar, a textilipar, az egészségügy. Nagyon jó, hogy megyei szinten itt vannak azok a foglalkoztatók, akik meghatározó jellegűek. Negyvennyolc kiállító stand van, ebből negyvenhat termelő cég” – tette hozzá a főosztályvezető. Az ipar, a feldolgozóipar területéről nagyon sok álláslehetőség kínálkozik.

Vas megye GDP-jének 43,9 százaléka az ipar területéről származik. A helyi cégeknek nehéz versenyezniük Ausztria vonzerejével és az ottani jövedelmekkel, ám a nyugat-magyarországi régió esélyei kapcsán mégis érdemes a felzárkózással tovább próbálkozni.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)