Jump to content

Összesen tizenhét emlékérmét bocsát ki 2019-ben az MNB

2018. 05. 16. 19:00

Jövőre tíz témában, négy korábbi sorozatot folytatva, valamint két új sorozatot indítva összesen tizenhét emlékérmét tervez kibocsátani a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A jegybank közleménye szerint a 2019-es emlékérme-kibocsátási programban egy arany, hat ezüst, három önálló színesfém, valamint a nemesfém emlékérmék színesfém változatai szerepelnek. A programról nyilvános online konzultációt rendeztek, a szavazási lehetőséggel több mint 16 ezren éltek, és számos témajavaslatot is küldtek az érdeklődők.

2019-ben folytatódnak olyan, korábbi években megkezdett, népszerű emlékérme-sorozatok, mint például az Árpád-házi szenteket, a kiemelkedő magyar festőket, magyar tudósok és feltalálók találmányait, valamint a magyarországi nemzeti emlékhelyeket bemutató kollekciók. Emellett jeles művészet- és tudománytörténeti évfordulók is apropót adnak az érmekibocsátásra.

Az MNB jövőre két új emlékérme-sorozat indítását tervezi, amelyek a jellegzetes hazai állat-és növényfajokat, valamint a magyar földrajz- és néprajzkutatókat fogják bemutatni. A megszokott kerek forma mellett négyzet és téglalap alakú új érmék is készülnek; előbbi Kandó Kálmán, utóbbi a Földtani Intézet, Magyarország legrégebbi, még ma is működő tudományos intézete tiszteletére.

A 2014 óta érvényes értékesítési politikának megfelelően minden nemesfém emlékérméknek megjelenik a kétezer forintos címletű színesfém változata is - olvasható a közleményben, amely kitér arra is: a 2019-ben megjelenő emlékérmék végleges adatait a Magyar Közlönyben megjelenő MNB elnöki rendeletek határozzák meg.

Mint írják, az online konzultáció keretében számos olyan javaslat érkezett a jegybankhoz, amelyek ugyan a program telítettsége miatt nem fértek bele a jövő évi kibocsátási programba, de később potenciális érmetémák lehetnek. Ilyen például a klasszikus magyar meséket, a magyar megyéket bemutató sorozat ötlete, vagy az aradi vértanúk, az egyetlen űrutazáson részt vett magyar űrhajós, valamint az állami tűzoltóságot megszervező Széchenyi Ödön előtt tisztelgő emlékérmék javaslata.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)