Jump to content

Újra magasabb áron termel az ipar

2018. 06. 30. 18:30

Májusban jelentősen gyorsult az ipari termelői árak emelkedése, 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az áprilisi 2,7 százalékos emelkedés után – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egy hónap alatt 1,9 százalékkal emelkedtek a termelői árak májusban az áprilisi 0,3 százalékos csökkenés után. Így májusban jelentősen gyorsult az ipari termelői árak emelkedése, 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az áprilisi 2,7 százalékos emelkedés után – tette közzé a KSH.

Közölték, a belföldi értékesítési árak átlagosan 5,4 százalékkal nőttek tavaly májushoz viszonyítva, és 1,8 százalékkal az előző hónaphoz mérve. A növekedés mértékét valamelyest torzítja a kőolajfeldolgozásban bekövetkezett 5,4 százalékos havi és 17,7 százalékos éves emelkedése, ami elválaszthatatlan az energiahordozók árának nemzetközi emelkedésétől, míg más területeken szerényebb volt a növekedés üteme.

Az élelmiszeriparban 2,0 százalékkal, a gyógyszeriparban 0,1, a vegyiparban 5,7 százalékkal, a gumiiparban 4,2 százalékkal emelkedtek a termelői árak. A számítástechnikai szektorban csak 0,4, a járműgyártásban 3,5 százalékkal a gépiparban 4,7, a villamosgép-gyártásban 4,0 százalékkal voltak magasabbak a termelői árak a tavaly májusiaknál. Összességében az energiaszektor belföldi termelői árai 7,8 százalékkal emelkedtek, a tartós fogyasztási cikkek 4,3, a beruházási javak 4,0 százalékkal drágultak – fejtette ki a KSH.

 

Az exportértékesítés forintban számolt árai 5,2 százalékkal emelkedtek, ezen belül a feldolgozóiparban 4,6, százalékkal voltak magasabbak az exportárak. (Idén májusban az euró 6,7 forinttal – 2,2 százalékkal – ért többet az egy évvel korábbinál.) A járműgyártás exportárai 8,1 százalékkal emelkedtek éves összehasonlításban, jelentősen fellendülve az áprilisi 5,1 százalékot követően, a gépgyártás árai 1,2 százalékkal voltak magasabbak, a számítástechnikai exportárak pedig csökkentek, 0,3 százalékkal elmaradtak a tavaly májusiaktól, és a gyógyszerexport árai is 2,7 százalékkal estek.

Az év első öt hónapjában a belföldi értékesítés árai 3,8, az exportértékesítéséi 3,7 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakával összevetve.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, profit7/Fotó: pixabay.com)