Jump to content

Erőteljes vágtában az ipar

2018. 08. 13. 12:20

Júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi alig 0,4 százalékos emelkedés után – erősítette meg második becslésében az előzetes adatokat hétfőn a statisztikai hivatal.

A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés növekedése 3,1 százalékra lassult a májusi 3,8 százalékról, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,2 százalékkal csökkent. Összességében júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi alig 0,4 százalékos emelkedés után – erősítette meg hétfőn második becslése alapján a múlt kedden kiadott előzetes adatait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH közölte, az első fél évben 3,5 százalékkal volt nagyobb a változatlan áron számolt ipari kibocsátás, mint az előző év azonos időszakában, a belföldi értékesítés volumene 5,7, az export 1,6 százalékkal nőtt. A feldolgozóipar termelése júniusban 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A járműipar kibocsátása 2,0 százalékkal, a közúti járműalkatrészek gyártása 7,6 százalékkal nőtt, miközben a közúti gépjármű gyártásáé 4,9 százalékkal csökkent. A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 6,6 százalékkal emelkedett. Az élelmiszeripar termelése 4,3 százalékkal nőtt tavaly júniushoz viszonyítva. A híradástechnikai berendezés gyártása kiugróan, 44 százalékkal, míg az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 2,1 százalékkal nőtt. 

A gépipar termelése júniusban ötödik  hónapja csökkent - júniusban 15,1 százalékkal -, a villamosberendezések gyártása viszont 14,7 százalékkal emelkedett. A vegyipar kibocsátása 10,6, a gyógyszeriparé 6,1, a gumiiparé 16,9 százalékkal nőtt. Az ipari export volumene 2,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A járműgyártás kivitele 4,3, míg a számítógép, elektronikai, optikai termékek exportja 5,8 százalékkal nőtt. A gépexport 20,3 százalékkal visszaesett, a villamosberendezések kivitele 15,2 százalékkal nőtt, a vegyipari export 11,4, a gumiiparé 12,3, a gyógyszerexport 2,8, az élelmiszerkivitel 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. 

Kétszámjegyű növekedés

Az ipar belföldi értékesítése 6,7 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 7,6 százalékkal volt nagyobb júniusban az előző év azonos hónapjához képest. A járműipari cégek belföldi eladásai 11,4 százalékkal haladták meg a tavaly júniusit és nyolcadik hónapja kétszámjegyű növekedést mutatnak. A vegyipar és a gumiipar értékesítési volumene 13,6 és 24,7 százalékkal nőtt, a gyógyszereladások viszont 8,2 százalékkal csökkentek. Az élelmiszer értékesítés 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az előző két hónap 7 százalékos növekedése után.

 

Összességében a beruházási javak belföldi eladásai 11,2, a további felhasználásra gyártott alapanyagok és félkész termékeké 14,3 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek értékesítése 12,4 százalékkal haladta meg a tavaly júniusit. A megfigyelt ágazatok 12,5 százalékkal több rendelést kaptak júniusban az egy évvel korábbinál, a belföldi rendelések 10,2, az új export megrendelések 12,9 százalékkal nőttek. A teljes rendelésállomány, ennek ellenére, 3,0 százalékkal alacsonyabb a tavaly június véginél és majdnem másfél éve csökken éves összevetésben. Az exportrendelések 3,5 százalékkal elmaradnak az egy évvel korábbiaktól, a belföldi rendelések viszont  4,5 százalékkal nőttek.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, profit7/Fotó: pixabay.com)