Jump to content

Kevesen vannak munka nélkül

2018. 11. 28. 13:50

Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékosra csökkent – jelentette szerdán a KSH.

A munkanélküliek több mint ötöde a 15-24 évesek korcsoportjából került ki, munkanélküliségi rátájuk 10,5 százalékos volt. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,3 százalékos volt, míg az 55-74 éveseké 0,6 százalékponttal, 2,5 százalékosra csökkent. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,1 hónap volt, a munkanélküliek 41,1 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított – tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közölték, a 15-74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma mintavételi hibahatáron belül 85 ezerre, munkanélküliségi rátájuk pedig 3,3 százalékra mérséklődött. A nők esetében a munkanélküliek száma 8 ezerrel, 88 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 0,4 százalékponttal, 4,1 százalékra mérséklődött.

Összességében tehát az augusztus-októberi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékosra csökkent.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma október végére 6,1 százalékkal, 244 ezerre csökkent – fűzte hozzá jelentésében a KSH.

Erős, feszített munkapiac

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője elmondta: az adat kissé alacsonyabb lett az általuk várt 3,8 százaléknál, ami egyben a Bloomberg féle elemzői konszenzus is volt. Az előző három hónapos gördülő időszakhoz képest (július-szeptember) tehát enyhén csökkent a mutató, az előző év azonos időszakinál pedig 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb. Az előző három hónaphoz képest mind az aktivitási ráta, mind a foglalkoztatási ráta még mindig képes volt tovább emelkedni, az előbbi 62,8 százalékról, 62,9 százalékra, az utóbbi pedig 60,4 százalékról, 60,6 százalékra. 
 
Az elemző úgy vélte: az adatok összességében továbbra is erős, feszített munkapiacot jeleznek. Az elkövetkező hónapokban – részben a szezonális hatásoknak köszönhetően – vélhetően nem mutat majd egyértelmű trendet a munkanélküliségi ráta, ám összességében a mutató továbbra is 4 százalék maradhat. A feszített munkapiac pedig a bérek emelkedésének – vélhetően lassuló ütemű – folytatódását sugallja, ami azt is jelenti, hogy a lakossági fogyasztás még egy ideig fontos támasza marad a magyar gazdasági növekedésnek. Becslésük szerint az idei évben 4,6 százalékkal nőhet a magyar GDP, ami jövőre 3,6 százalékra lassulhat. 

Emlékezetes, a pénzügyi tárca közlése szerint a 3,7 százalékos munkanélküliségi rátával az Európai Unió negyedik legalacsonyabb munkanélküliségű országa vagyunk.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, profit7/Fotó: pixabay.com, KSH)