Jump to content

Digitális evolúció: így segít a technológia a nonprofit szektornak

2018. 12. 13. 17:08

Mesterséges intelligencia, big data, felhőmegoldások – a fejlett technológia számos területen teheti hatékonyabbá egy karitatív szervezet munkáját. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) és a Morgan Stanley budapesti technológiai központja által indított program célja, hogy segítsen a civil, önkéntes szervezeteknek továbblépni a digitális evolúcióban.

Az ÖKA és a Morgan Stanley Magyarország nemrég workshopot szervezett civil szervezetek számára. Az esemény célja annak feltárása volt, hogy melyek azok a technológiai megoldások, amelyek ma már hozzáférhetőek és hasznosak lennének, de szakmai tudás vagy anyagi forrás hiányában még nem integrálódtak a hazai nonprofit szervezetek mindennapi működésébe.

A rendezvényen 28 szervezet 42 képviselője és a vállalat IT szakemberei közösen határozták meg és szedték rendszerbe a karitatív munkában leginkább problémát okozó területeket. Ennek során a szakemberek olyan területekre nyújtottak betekintést, mint például az adatkezelés, adatvédelem, folyamatautomatizálás, adatbányászat, gépi tanulás, mesterséges intelligencia és információbiztonság.

„Az adatbiztonsági és a legismertebbnek számító felhőmegoldások mellett komplexebb, az automatizálás, az adatelemzés, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás kínálta lehetőségeket is kiaknázó projektötleteket is megemlítettek a szervezetek vezetői. Komoly igényt látunk részükről a fejlődésre, a fejlett technológiák bevezetésére, így komplexebb projektek megvalósítása is valószínűsíthető a jövőben a Morgan Stanleyvel közös együttműködés keretében” – mondta F. Tóth András, az ÖKA vezetője.

„Vállalatunk számos szervezetet támogat globálisan és Magyarországon. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy szakértelmünkkel is segítsünk, például a nálunk dolgozó kollégák technológiai tudására építve, önkéntes munkával. Éppen ezért 2019 tavaszán elindítjuk az első technológiai pro bono programunkat, amellyel segítni szeretnénk, hogy az elhivatottság és a jó ügyek a technológia oldaláról is kimagasló támogatást kaphassanak” – emelte ki Fogarasi Norbert, a tanácsadó cég budapesti irodájának vezetője - írja az m2mzona.hu

(Forrás: sikeresceg.co.hu, m2mzona.hu/Fotó: pixabay.com)