A Digitális összefogás kezdeményezés az idősebbeknek is segíthet
A Digitális összefogás felületén ajánlhatnak fel digitális eszközöket az ágazat vállalatai, szakmai szereplői, az adományok pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinációjában eljutnak azokhoz, akiknek szüksége van azokra.
A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében tett észszerű lépések nyilvánvalóvá tették, hogy a digitalizáció nélkül a 21. század nem elképzelhető, minden eddiginél több ember számára váltak alapvető szükségletté a digitális megoldások – fogalmazott Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tárcavezetője, Palkovics László.
A Digitális összefogás keretében a tárca a felajanlas.digitalisjoletprogram.hu címen létrehozott egy gyűjtőoldalt, ahol az ágazat szereplői által felajánlott minden digitális megoldás, alkalmazás és szolgáltatás egy helyen érhető el.
A kezdeményezés három kiemelt célcsoportnak kíván elsősorban segítséget nyújtani, középpontjában a digitális oktatás, a digitális idősügy és a digitális gazdaságvédelem áll – hangsúlyozta Palkovics László.
A veszélyhelyzeti intézkedések részeként a felsőoktatásban intézménylátogatási tilalom, a köznevelésben és a szakképzésben pedig tantermen kívüli, digitális munkarend van érvényben.
A köznevelésben az elmúlt években végrehajtott fejlesztések megteremtik az alapot a digitális oktatáshoz, a felsőoktatásban működő digitális oktatási hálózatok, eszközök és módszerek a világ élvonalához tartoznak – emelte ki Palkovics László.
A köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozók az elmúlt napokban, hetekben számos jó gyakorlattal, megosztásra érdemes megoldással álltak elő. A zökkenőmentes átállást módszertani javaslatok, e-learning megoldások, digitális oktatási anyagok segítik, a Digitális összefogás honlapja ezek gyűjtőhelyéül is szolgál – jelezte.
A járvány által leginkább veszélyeztetett, 65–70 év feletti korosztály esetében különösen fontos, hogy semmiképpen ne mozduljanak ki, elintézendő ügyeiket otthonról meg tudják oldani. A Digitális összefogás ezért kiemelten kezeli az idősek digitális eszközökkel, hozzáféréssel, készségekkel való ellátásának ügyét.
Palkovics László elmondta: a digitális gazdaságvédelem elsődleges eszközei a biztonságos távoli munkavégzést támogató alkalmazások, felhőalapú megoldások, ezen a téren is további felajánlásokra számítanak.
Közös fellépésre, a kezdeményezéshez való csatlakozásra kérte az ágazatban dolgozó vállalkozásokat, erre az akció honlapján van lehetőségük.
A miniszter elmondta: Magyarországon az internetelérhetőség és a mobiltelefonos lefedettség is a világ elvonalába tartozik.
A forgalom most 20-30 százalékkal magasabb az átlagosnál, de a szakemberek szerint a jelenlegi forgalom kétszeresét is elbírná a hálózat, így korlátozásokra nem kell számítani. A szakemberek folyamatosan figyelik a hálózat állapotát, és beavatkoznak, ahol szükséges.
Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta: eddig 58 vállalkozás tett 80 felajánlást, és hozzátette, a platform nyitott, várják az újabb felajánlásokat.