Jump to content

Elindult Magyarország első virtuális tőkebefektetési piactere

2020. 04. 02. 12:06

Elindult Magyarország első virtuális tőkebefektetési piactere, az Első Magyar Virtuális Tőkebefektetési Showroom (EMVITIS), amely kifejezetten azoknak az innovatív magyar startupoknak és cégeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget, amelyek megoldást kínálnak a koronavírus-járvány okozta helyzetre, és segíthetik az ország gazdaságának újraindítását. A digitális platformot már a közeljövőben tőzsdére tervezik vinni – közölte az EMVITIS az MTI-vel.

A közlemény szerint az EMVITIS célja, hogy a legígéretesebb magyar startupokat összekösse azokkal a magyar befektetőkkel, akik a recesszió miatt most új, hosszú távon is ígéretes célt keresnek a pénzüknek.

Molnár Ferenc ötletgazda, az EMVITIS vezetője az MTI kérdésére közölte: a Singulab Zrt.-n keresztül, illetve más saját és egyéb piaci forrásokból az induló portfólióba és magába a Showroomba összesen mintegy 1 milliárd forintot fektettek be eddig a tulajdonosok. A felület fő célja, hogy ennek az összegnek a több százszorosát kitevő méretű forrást gyűjtsön egybe, és több száz cég-, illetve projektportfóliót kezeljen.

Kifejezetten olyan projekteket várnak, amelyek a smart city koncepciót, a fenntartható fejlődést, illetve az egészségügyi szektort érintő okos alkalmazásokon dolgoznak. A showroomban már most több minősített projekt van, illetve számos további van az „előszobában” elbírálás alatt. Az EMVITIS felületén szigorú titokvédelmi szabályokat alkalmaznak, a felületre regisztráló vállalkozások elképzelései egy minősített szakmai inkubátor szűrőjén mennek át, mielőtt a piactérre kerülnek.

Az EMVITIS kezdetben a tőkebefektetési és üzletrész-vásárlási, vagy a szakmai befektetési célú vevőket célozza meg, de már a közeljövőben tervezik az egész platform tőzsdére vitelét. A portfólióból olyan társadalmilag felelős befektetési alapot (SRI – Social Responsible Investment Fund) építenek, amelyből az egész társadalom profitálhat – írták.

Az a célunk, hogy a projekten keresztül a lehető legszélesebb körben lehetőség nyíljon az ország újjáépítésében való részvételre” – idézi Molnár Ferencet a közlemény. Ennek része, hogy megvásárolható legyen az EMVITIS részesedését magában foglaló „Széchenyi-részvény”. Ez, akárcsak a régi téglajegyek, nem csupán üzleti hasznot hoznak majd a birtokosának, hanem erkölcsi és társadalmi felelősségvállalását is kifejezi (SRI alap-részvényként funkcionál majd).

Az EMVITIS ötlete Molnár Ferenctől, a 10 éve működő, Európai Bizottság-díjas Virtuális Erőmű Program (VEP), és a Virtuális Egészségközpont tulajdonosától származik. A projekt sikeres megvalósításáért saját Singulab nevű egészségügyi és smartmegoldás-fókuszú inkubátorházának partneri hálózata mellett olyan szakértőkkel kötött megállapodást, mint a Medicall innovatív egészségügyi megoldás egyik ötletgazdája és társtulajdonosa, Kotulyák Tamás startupper és a RoiWorks innovatív digitalis ügynökség társtulajdonos-vezérigazgatója, Rácz István.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)