Jump to content

Lízingszövetség: megtorpant a lízingpiac a válság következtében

2020. 05. 25. 15:06

Az évek óta tempós növekedésben lévő magyarországi lízingpiac az első negyedévben a koronavírus-járvány miatt megtorpant - közölte a Magyar Lízingszövetség hétfőn az MTI-vel.

A lendületes évkezdés után márciusban már megjelentek a járvány kedvezőtlen hatásai, de még így is a lízingpiac viszonylag jó eredménnyel zárta az első negyedévet. A finanszírozott összeg 146 milliárd forintot tett ki az év első három hónapjában, ami 10 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben, de megfelel a 2018-as szintnek, a korábbi éveknél pedig magasabb összeg.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a közleményben elmondta, a személyautók és furgonok finanszírozása - elsősorban a januári és februári stabilabb eladásoknak köszönhetően - 4 százalékkal nőtt és megközelítette a 63 milliárd forintot.

A teherautó-finanszírozásban 36 százalékkal 25 milliárd forint alá csökkent a finanszírozott összeg, a mezőgazdasági gépek - amelyeknél 2018-ban és 2019-ben is rekord született - az idei első negyedévben gyengébben szerepeltek, ami részben a korábbi kiugró teljesítménnyel magyarázható.

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai csaknem 13 milliárd forint értékben finanszíroztak agrárgépeket, ez 24 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A tavaly rekordszintre emelkedő építőgép-finanszírozás az idén az első három hónapban 5,6 milliárd forintra rúgott, ami 9 százalékos visszaesés, de még így is kedvező eredmény tekintettel az építőgépek keresletének várható mérséklődésére.

A 2019-es évben szintén nagyon jól teljesítő egyéb gépek - termelő-berendezések területén is komoly, 14 százalékos csökkenés következett be. Ez szintén nem meglepő, hiszen ez az egyik leginkább konjunktúra-kitett szegmens - írják a közleményben.

Tóth Zoltán felidézte, hogy a magyar lízingpiac évek óta lendületes fejlődést ért el, 2018-ban 13 százalékkal 690 milliárd forintra, tavaly további 7 százalékkal nőtt a finanszírozott összeg.

A lízingszövetség tagvállalatai az idén év elején még azt tervezték, hogy a tavalyinak megfelelő 740-750 milliárd forint körüli finanszírozott összeggel ér véget a 2020-as év, ám a koronavírus-járvány miatt kialakult általános gazdasági válság ez a célt teljesíthetetlenné tette. Az év egészében a tavalyi 740 milliárdos kihelyezés 70-75 százalékának van realitása, ami 520-550 milliárd forint lehet.

A lízingpiac arra számít, hogy az idei visszaesés utáni újraindulásban és az utána várható fejlődésben a lízingcégek az eddiginél is fontosabb szerepet kaphatnak, különösen a lízingkonstrukciók iránt egyre fogékonyabb kis- és középvállalkozások beszerzéseiben, fejlesztésiben, beruházásiban, ezen keresztül pedig a növekedésükben - közölte a Magyar Lízingszövetség.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)