Jump to content

Távozik a Volánbusz elnök-vezérigazgatója

2020. 07. 16. 10:46

Távozik a Volánbusz Zrt. éléről Dávid Ilona a rábízott feladat sikeres teljesítése után, a leköszönő elnök-vezérigazgatóra a jövőben új kihívások várnak - tájékoztatta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hivatala szerdán az MTI-t.

Közölték: Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 2018 augusztusában a Volán-társaságok reorganizációjára, újjászervezésére kérte fel a menedzsert. A távozó elnök-vezérigazgató irányításával 2019. október 1-jén megvalósult a Volán-társaságok integrációja, a hét regionális központból létrejött egy egységes, országos szolgáltatási lefedettséget biztosító 19 ezer munkavállalót foglalkoztató közszolgáltató vállalat. A tavaly megkezdett járműfiatalítási programnak köszönhetően folyamatosan javul a helyközi és a 70 településen végzett helyi közösségi közlekedés színvonala, a mobil applikáción történő jegy- és bérletértékesítés bevezetésével pedig tovább bővült az utasok számára elérhető kényelmi szolgáltatások köre.

A vállalatvezető kimagasló szakmai munkáját 2020 márciusában Lánczy Leo-díjjal ismerte el a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter - írták.

Dávid Ilona közgazdász, 2010-2012 között a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója, 2012-2018 között a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója volt.

A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya szerdán jelentette be, hogy július 15-től a MÁV Zrt. lett a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója, az állami tulajdonú közlekedési szolgáltató társaságok összehangolt, egységes közlekedésszakmai működtetésének és közös stratégiai irányításának hosszú távú erősítése érdekében.

Az egységes irányítási struktúra megteremtésével megvalósul az a kormányzati szándék, hogy a jövőben az ország valamennyi településén javuljon a közösségi közlekedési közszolgáltatás, a vidéki lakosok mobilitásának biztosítása, a városi és agglomerációs forgalom pedig a környezetkímélő közösségi közlekedésre terelődjön át.

A közös stratégiai irányítás hosszú távon megteremti az egységes autóbuszos és vasúti menetrend kialakításához, a vasúti ráhordó hálózatok és a menetrendi csatlakozások fejlesztéséhez, valamint az egységes jegy- és tarifa rendszer, utastájékoztatás és arculat kialakításához szükséges feltételeket - hangsúlyozták.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)