Jump to content

Kiknek kedvez a járványhatás?

2020. 09. 04. 14:30

A koronavírus-járvány két, már eddig is meglévő trendet erősített fel: felgyorsult a digitális megoldások mindennapi használata, valamint a korszerű egészségügyi eszközök iránt is egyre nagyobb lett a kereslet. Ezek a hatások pedig már megjelentek a részvénypiacon is az érintett szektorok pedig jó kilátásokkal rendelkeznek - derül ki a K&H alapok kezelőjének legfrissebb elemzéséből. Ráadásul az alacsony hozamkörnyezet, valamint a világ jegybankjaiból érkező pénztömeg miatt most eleve jó célpontot jelentenek a részvénypiacok, amelyek most az inflációt meghaladó hozammal kecsegtetnek.

Bár továbbra is bizonytalanságot okoz a koronavírus-járvány a világgazdaság teljesítményére nézve, az látszik, hogy a megtakarítók számára vannak kedvező hozamkilátásokkal rendelkező részvénybefektetések. 

Működik a pénzpumpa

"Világszerte kedvező helyzetben vannak a részvények, mert a világ legnagyobb jegybankjai a gazdaság élénkítése céljából öntik a pénzt a gazdaságba. Ennek a pénznek egy része pedig a részvényvásárlásokra megy. A jegybanki pénz számtalan csatornán juthat el a részvénypiacra. Például a bankok által adott hiteleken, vagy éppen az Egyesült Államokban az állampolgároknak közvetlenül nyújtott állami támogatásból a vagyonosabbak részvényeket vettek. Emellett a jegybanki állampapír-vásárlások leszorítják a kötvényhozamokat, ez pedig szintén a részvénypiacok malmára hajtja a vizet” - mondta Hajósi Péter, a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzsment-vezetője. 

Jelenleg a részvénypiacok mellett szól az is, hogy az országok többsége a tavaszi tapasztalatok alapján jobban felkészült a járvány második hullámának kezelésére, legalábbis, ami a gazdasági hatásokat illeti. Várhatóan nem lesznek olyan szigorú korlátozások, gyárbezárások, mint pár hónappal ezelőtt. “Közben egyre közelebb kerül a járvány miatt geopolitikai, ezen keresztül részvénypiaci kockázatot jelentő amerikai elnökválasztás. A voksolás után tisztulhat a kép, hogy milyen politikai lépések és gazdaságirányítás várható a jövőben. Emellett egyre közelebb kerül a világ a végleges megoldáshoz, azaz a koronavírus okozta megbetegedés megelőzését segítő vakcinához. Mindezek azért lényeges tényezők, mert a befektetők túlnéznek a mostani bizonytalanságon és azt próbálják beárazni, hogy a jövőben milyen lesz a gazdasági helyzet és az a részvény árfolyamára milyen hatással lehet. A járványra megoldást jelentő vakcina megjelenését már el is kezdték árazni” - tette hozzá Hajósi Péter. Összességében a részvénypiacok a mostani kilátások alapján az infláció feletti hozammal kecsegtetnek, ezért jelentenek jó célpontot a megtakarítóknak. Fontos, hogy a részvények a kockázatosabb befektetések közé tartoznak, de hosszabb távon jól teljesíthetnek, a rövid távú ingadozások ettől még mindig előfordulhatnak. 



A demográfiai változásokban és a digitális átállásban rejlő lehetőségek

Fontos, hogy a részvénypiacokat globális szemmel kell nézni, így lehet a legjobban kiválasztani a kedvezőbb kilátással rendelkező ágazatokat és az azokban érdekelt vállalatokat. Ezen a téren pedig a koronavírus-járvány fontos változást hozott, felerősített már meglévő trendeket, amelyek az egészségügyben érdekelt társaságok és az információtechnológiai szektorban (IT szektor) szereplő cégeknek kedvez. 

“Arról van szó, hogy a járvány miatt a gyógyszercégek mellett az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalatok, például amerikai kórházüzemeltetők vagy éppen korszerű egészségügyi és orvostechnikai eszközöket gyártó cégek jobban teljesítenek. Mivel egyre nagyobb az igény ezekre az egészségügyi termékekre és szolgáltatásokra a járvány miatt, valamint a demográfiai változások, azaz az elöregedés miatt. Az utóbbi folyamat pedig az eddiginél fokozottabb keresletet biztosít hosszabb távon is ezen termékekre, szolgáltatásokra. Az IT szektor cégei pedig ugyancsak a járványhatás miatt lettek vonzóbb célpontok a részvénypiacokon. A felgyorsított  digitális életmódra való átállás miatt egyre többen használnak különböző digitális, internetes megoldásokat. Az ilyen szolgáltatást nyújtó cégek így nagyobb bevételre, nyereségre tehetnek szert.” Hajós Péter szerint a járvány lecsengése után az érintett IT cégek szolgáltatásaira megmarad a fokozott kereslet, azaz hosszabb távon ezek a vállalatok is átlagnál jobb teljesítményre lehetnek képesek. 

(Forrás: penzugyguru.co.hu, K&H/Fotó: pixabay.com)