Jump to content

Luxusékszerek a BÁV őszi árverésén

2020. 09. 22. 20:00

Szeptember 29-30-án, az aukciói 100 éves évfordulóját ünneplő BÁV őszi rendezvényén a legnagyobb ékszerházak (Cartier, Tiffany, Bvlgari) luxusékszereit árverezik el. Az eseményen az ikonikus ékszerek mellett többek között Ligeti Antal, Schönberger Armand, Bernáth Aurél, Kádár Béla és Orosz Gellért festményeire lehet licitálni.

A műtárgyak között egy kivételesen gazdag Zsolnay-kollekció, egy spanyol lottósorsoló gömb és Tornai Gyula nemrég felfedezett szecessziós bútorai is szerepelnek. A tételekre, a személyes jelenléten túl, vételi megbízással, telefonon és online is lehet licitálni - közölte a BÁV hétfőn az MTI-vel.

A 76. Művészeti aukció első napján, 29-én ékszerekre és ezüst műtárgyakra, 30-án, festményekre, műtárgyakra és porcelánokra lehet licitálni a MOM Kulturális Központban este hat órától.

A közlemény szerint az aranyékszerek iránti érdeklődést a koronavírus-járvány még inkább felerősítette. Ezt mutatta a BÁV 2020-as műtárgybefektetési indexe is, amelyben az ékszerbefektetések aránya jelentős, 16 százalékos növekedést ért el, ezzel szorosan felzárkózott a festménybefektetés mögé. A vásárlók által leginkább preferált, a gazdasági válságok idején klasszikusan menekülőeszköznek tekintett úgynevezett befektetési ékszerek jellemzően a nagy brilles aranyékszerek, illetve a legismertebb ékszerházak ikonikus darabjai.

A közlemény szerint az ékszernap csúcspontja a Van Cleef & Arpels különleges, csavart karika fülbevalója lesz, amelynek belső és külső ívét tervezője 54 darab, mintegy 8 karátnyi briliánssal díszítette. Ennek induló ára 3 millió forint.

A tételek közül kiemelnek egy fehérarany, csaknem 10 karátnyi briliánssal ékített nyakéket is, ami legkevesebb 3,6 millió forintért lesz megszerezhető. A nagy ékszerházak divatos kreációi közül a Cartier hajlított szög karkötőjére, a Bulgari kígyó formájú fülbevalójára és a Tiffany hullámok ihlette nyakékére hívják fel a figyelmet.

A másnapi festményanyagban szerepel Ligeti Antal Pest-Buda látképe. A 9,5 millió forintról induló alkotás 1870 körül készült. Schönberger Armand Rakpart című munkájára, amely a háború utáni újrakezdést jeleníti meg, 6 millió forinttól lehet majd licitálni. A festménynap tételei között szerepel Orosz Gellért, a magyar absztrakt művészet meghatározó alakjának formabontó, 5+2 című műve is, amely 550 ezer forintos kikiáltási áron kerül az árverésre. A festménynap zárásaként Bernáth Aurél Csendélet Cézanne-könyvvel című alkotásra lehet licitálni. A festő érett korszakának egyik kiemelkedő műve 4,5 millió forintról indulva kerülhet új gyűjteménybe.

A műtárgyanyagban a Zsolnay-kerámiák közül ritkaságnak számít a Klein Ármin által tervezett és kivitelezett, háromdarabos virágtartó garnitúra. A kecses udvarlási jelenetekkel díszített alkotás 2 millió forintos kikiáltási árral várja a gyűjtőket. A műtárgyak között szerepel egy 19. századi francia kandallóóra is, amely a híres párizsi órás családból származó Maurice-Jacques Gavelle munkája és 240 ezer forintos kikiáltási árról indul.

Emellett a szakértők idén is egy különleges válogatással adóznak a többek között Török János, Gazder Antal és Kovács István által fémjelzett modern Zsolnay-korszaknak.

A 76. Művészeti aukció kiállítását szeptember 19-27. között ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők a BÁV Aukciósházban. A kiállításon és az árverésen járványmegelőzési intézkedéseket vezettek be, így a kiállítás helyszínén, egyszerre csak annyian tartózkodhatnak, amennyien be tudják tartani a távolságtartás szabályait. Az aukción ezt a székek elrendezése is segíti. Az árverésen és a kiállításon is kötelező a maszkviselés, és a kihelyezett kézfertőtlenítők használata.
A közleményben felidézik, hogy a BÁV jogelődje 100 éve, 1920. október 8-án rendezte meg első aukcióját az Állami Árverési Csarnokban. Magyarországon az első ékszeraukciót is a BÁV szervezte 1981-ben. Az akkori anyag összeállításánál már segédkezett Dembitzné Szalóki Magdolna ékszerszakértő is, aki 39 évvel és több mint 100 árverésnyi tapasztalattal a háta mögött idén is kiválogatta a legizgalmasabb ékszercsodákat az őszi aukcióra.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)