Jump to content

A Magyar Bankszövetség főtitkára lett újabb 3 évre az AFCA alelnöke

2020. 12. 30. 13:11

Budapest, 2020. december 30., szerda (MTI) - Az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA), a legjelentősebb ázsiai központú globális pénzügyi szervezet, immár második periódusára, a következő 3 évre is Kovács Leventét, a Magyar Bankszövetség főtitkárát, a Miskolci Egyetem tanszékvezetőjét választotta igazgatósági tagjának, továbbá alelnökének - közölte a szövetség az MTI-vel szerdán.

 

Ezzel a magyar közgazdász, aki egyben az Európai Bankföderáció (EBF) végrehajtóbizottsági tagja, és az Európai Pénzpiaci Intézet (EMMI) igazgatósági tagja egyedüli európai felsővezetőként jelent közvetlen kapcsolatot ezen globális, illetve európai szervezeteken keresztül a különböző régiók között - írták.

A Bankszövetség azt is megjegyezte, hogy a koronavírus-válság utáni időszakban kiemelten fontos lesz a magyar verseny- és exportképes vállalatok számára, hogy megbízható és hiteles elemzések révén képesek legyenek helyes döntéseket hozni növekedésük és terjeszkedésük érdekében. Ehhez pedig az is szükséges, hogy Magyarország minél több helyen képviseltesse magát, és szakemberei által hallassa hangját - jegyezték meg.

Kovács Levente a közleményben ismertette: a regionális gazdasági érdekkonfliktusok mellett a globális pénzügyi szektor kiszámíthatóságot és együttműködést biztosít, mely a világgazdaság fenntartható növekedésének egyik fontos feltétele. "A megtisztelő pozíciókba való beválasztásom pedig ugyan személyre szóló, de nyilvánvalóan csak a hazánk nemzetközi törekvései iránti általános elismerés alapján kerülhetett rá sor" - szögezte le.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)