Jelentősen csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye tavaly
Mérsékelten, a vártnál valamivel erősebb ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye a tavalyi negyedik negyedévben, ám az év egészében 74 éve nem látott mértékben, 3,5 százalékkal csökkent a hazai össztermék.
Az amerikai gazdaság a második világháború vége óta a legsúlyosabb válságát élte át tavaly a tíz hónapja kirobbant és az egész világot letaglózó koronavírus-járvány és az annak terjedését fékező szigorú intézkedések hatására. A mély recesszió több tízmillió amerikait fosztott meg a megélhetést biztosító munkahelyétől, és az idei gazdasági kilátások még mindig borúsak.
A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által csütörtökön közölt első becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 4,0 százalékos évesített ütemben bővült október-decemberben. Elemzők átlagosan 3,9 százalékos emelkedésre számítottak a harmadik negyedévben mért rekordnagyságú, 33,4 százalékos növekedés után.
Egy évvel korábban, 2019 október-decemberében - a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó "békebeli" negyedévben - 2,4 százalékkal nőtt a gazdaság.
Tavaly október-decemberben az export, a vállalatok állóeszköz-befektetései, a háztartások fogyasztása, kiadásai, az ingatlanpiaci beruházások és a magánszektor készletbefektetései húzták felfelé a reál GDP-t, ezek hatását részben kioltotta a kormányzati kiadások csökkenése és az import alakulása.
Folyó áron számolva a GDP értéke 6,0 százalékos évesített ütemmel, 309,2 milliárd dollárral, 21 480 milliárd dollárra emelkedett, míg az előző negyedévben, július-szeptemberben 38,3 százalékkal, 1650 milliárd dollárral nőtt ez az érték.
A koronavírus-járvány példátlanul hosszú, 11 évig tartó expanziónak vetett véget, amikor is átlagosan 2 százalékos ütemben nőtt az amerikai gazdaság. A tavalyi első negyedévben 5,0 százalékos, a másodikban pedig 31,4 százalékos évesített ütemben csökkent a hazai össztermék, majd ismét növekedési pályára állt a gazdaság.
A 2020-as év egészében az előző évhez képest 3,5 százalékkal csökkent az Egyesült Államok reál GDP-je, míg 2019-ben 2,2 százalékkal, 2018-ben pedig még 3,0 százalékkal nőtt. A folyó áron számolt GDP 2,3 százalékkal, 500,6 milliárd dollárral esett vissza, míg 2019-ben 4,0 százalékkal nőtt. A személyes fogyasztások árindexe 1,2 százalékkal nőtt, gyengébb ütemben a 2019-ben mért 1,5 százaléknál. Az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított index 1,4 százalékra lassult az előző évi 1,7 százalékról.
A tavalyi utolsó negyedévben a személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 2,5 százalékos évesített ütemben emelkedtek a harmadik negyedévi 41,0 százalékos ugrás után. Az év egészében azonban így is 3,9 százalékos volt a visszaesés. Az export 22,0 százalékkal, az import pedig 29,5 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben, az év egészét tekintve azonban 13,0, illetve 9,3 százalékos csökkenést mértek.
A személyes fogyasztások árindexe 1,5 százalékkal nőtt október-decemberben, jelentősen lassult a harmadik negyedévben mért 3,7 százalékhoz képest. Az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index 1,4 százalékra rúgott a negyedik negyedévben, míg a harmadikban 3,4 százalékra.
Az adatok szélesebb körére támaszkodó második becslést február 25-én hozza nyilvánosságra az amerikai kereskedelmi minisztérium.