Jump to content

Koronavírus-járvány: éveket ugrott előre az e-kereskedelem

2021. 05. 06. 13:49

2020-ban az online kiskereskedelmi forgalom 45%-os rekordbővüléssel 909 milliárd forintos forgalmat bonyolított.

A számok alapján mostanra kijelenthető, hogy a kezdetben csak az extra és az átterelt (kényszer) költések miatt lendületet nyerő online piac tavaly nemcsak átmeneti sebességtöbbletet kapott, hanem valós versenyelőnyt. Ha a szektor ezzel jól gazdálkodik, akkor akár hosszú távon is fenntartható növekedési pályára állhat, fogyasztók millióinak vásárlási szokásait alakítva át – összegezte legfrissebb kutatása alapján a GKI Digital és az Árukereső.hu.

Az Online Kiskereskedelmi Index keretein belül 2014-óta vizsgálják a belföldi online kereskedelmi piacot. A kutatás 2020-as évközi eredményeit is figyelembe véve mostanra kijelenthető, hogy a pandémia egyik legnagyobb nyertese az e-kereskedelem.

A koronavírus felgyorsította a digitalizációt, szintlépésre kényszerítette a lakosságot, fejlesztésre ösztönözte a kereskedőket és nem utolsó sorban átformálta a vásárlói szokásokat. Ezekből adódóan az online kereskedelem a korábbi évek folyamatos (16-18% közötti) bővülését alapul véve legalább 3 évet ugrott előre a fejlődésben.

A lakosság év közben folyamatosan romló jövedelmi helyzetét, az extra költések miatt apadó családi kasszákat és a kiskereskedelem egészére jellemző gyenge évet is mérlegre téve, az online szektor 2020-as eredményei még inkább kimagaslók. Ez köszönhető annak is, hogy más ágazatokkal ellentétben az internetes értékesítést – és a kiszolgálásában részt vevő logisztikát – nem hátráltatták tömeges fertőzés miatti leállások vagy bezárások.

A külső körülmények kedvezően alakultak a szektor számára

Miközben a vírushelyzet miatti intézkedések több ágazatot is erőteljesen korlátoztak vagy sújtottak, addig az e-kereskedelem forgalmát a járványügyi helyzet és a kényszer okán változó fogyasztói szokások is növelni tudták. A tavalyi szintugrás mögött az alábbi főbb folyamatok zajlottak:

A boltbezárások, kijárási korlátozások, illetve tiltások tavasszal és az év utolsó hónapjaiban is mesterségesen terelték az online áruházak felé a vásárlókat.

Ezzel párhuzamosan a más ágazatból elbocsátott munkaerő szinte azonnal megjelent az online kiskereskedelmet (is) kiszolgáló logisztikai, szállítmányozási szektorban, ami megoldotta a területet évek óta kínzó munkaerő-hiányát.
Átformálódtak a vásárlási szokások, ami szélesebb vásárlói rétegek számára tette komfortossá az internetes rendelést.
Az e-kereskedelemre gyakorolt (pozitív) hatás közvetve már 2020 első negyedévében is jelen volt, azonban a második negyedévre vált igazán meghatározóvá. Tavaly tavasszal, az első járványhullám idején a legnagyobb, országosan ismert webáruházak online értékesítési számai a korábbi évek karácsonyi szezonjait idézték.

Múló vagy hosszan tartó a lendület?

2020 júniusában még nem lehetett tudni, hogy meddig tarthat a lendület: a forgalmi kiugrás „csupán” a hirtelen jött boltbezárások, a pánikvásárlások és a digitális oktatás, illetve home office miatt felmerült igények következménye, vagy egy olyan átrendeződés első megnyilvánulása, ami velünk marad hosszabb távon is?

A kereskedők stratégiáját alapjaiban érintő kérdésre nehezítette a válaszadást az, hogy a nyári hónapokban a kormány – sok más európai országhoz hasonlóan – lazított a korlátozásokon, véget ért a digitális tanév, az emberek kiszabadultak a négy fal közül, és újranyitott a kereskedelmi és vendéglátó egységek többsége. Ezek együttese, valamint az eddigre csökkenő extra költések összességében egy „lassabb”, de még mindig kiemelkedő dinamikájú bővülést eredményeztek a harmadik negyedévben.

A tavalyi utolsó negyedévet ismét az emelkedő esetszámok, valamint a novemberben érkező járványügyi korlátozások jellemezték. Ez a már második negyedévben is látott folyamatok ismétlődését eredményezte, felülmúlva minden korábbi várakozást az ünnepi szezonra vonatkozóan. A 2020-as mércével mérve is erős utolsó negyedév a magas bázis ellenére is összességében 59% körüli forgalombővülést könyvelhetett el.

Az online forgalomnövekedés nyertese a ruházat és a drogériai, illetve háztartási termékeket magában foglaló FMCG, de a műszaki- és barkácscikkek iránt is jelentősen megnőtt a kereslet.

A távmunkára és a digitális oktatásra való átállás miatt a műszaki és számítástechnikai termékeknél kiugró, 35-40%-os online forgalomnövekedésről lehet beszélni 2020-ban. Igaz az első félév az előrehozott és az átcsoportosított (például nyaralásról) költések miatt nagyobb mértékű növekedést jelentett, mint a második félév.

Átalakultak az átvételi preferenciák

A megnövekedett rendelésszám mellett a vírushelyzet a kézbesítési és átvételi szokásokat is formálta. Ezzel egyidejűleg – a pandémiától jórészt függetlenül – a legnagyobb kereskedők komoly logisztikai fejlesztésbe kezdtek. Terjedésnek indultak az érintkezésmentes átvételt lehetővé tévő, önálló üzemeltetésű csomagautomaták, míg mások az akár aznapi kézbesítést is kínáló, saját szervezésű kiszállítási szolgáltatást fejlesztették.

A kézbesítési piac igazi nyertesének a futárszolgálatok tekinthetők, mivel a házhoz kért rendelések volumene emelkedett leginkább. A csomagpontok, saját átvételi pontok igénybevétele viszont átmenetileg csökkent a korlátozásoknak köszönhetően - írja az iotzona.hu.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, iotzona.hu/Fotó: pixabay.com)