Jump to content

A kínai gazdaság 7,9 százalékkal növekedett a második negyedévben

2021. 07. 15. 12:30

A kínai gazdaság 7,9 százalékkal növekedett éves összevetésben az idei második negyedévben, a koronavírus-járvány belföldi megfékezését követő stabil helyreállást jelezve - derült ki a kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.

A kínai bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme elmaradt valamelyest az elemzők által jósolt 8,1 százalékostól, jelentős lassulást mutatott az első negyedévben regisztrált 18,3 százalékos bővüléshez képest.

A második negyedéves adat hátterében mindazonáltal részben ott áll a tavalyi alacsony bázisadat hatásának gyengülése: 2020 első negyedévében ugyanis a járvány következtében a kínai gazdaság 6,8 százalékkal zsugorodott, a tavalyi második negyedévre azonban már sikerült 3,2 százalékos növekedést elérni. Kína ráadásul a világ jelentősebb gazdaságai közül egyedüliként tudott gazdasági növekedést elérni 2020-ban.

Negyedéves összevetésben a GDP növekedése 1,3 százalékosra erősödött április-júniusban. Elemzők 1,2 százalékos bővülésre számítottak a január-márciusi, a felülvizsgálat után 0,4 százalékban megállapított növekedést követően.

A statisztikai hivatal közleménye szerint a második negyedévben a kínai gazdaság helyreállása folytatódott, ám továbbra is számos "külső bizonytalansággal" állnak szemben. A járványhelyzet alakulása a világ többi részén jelentősen befolyásolja a kínai külkereskedelem teljesítményét, miközben az ország egyes részein szórványosan felbukkanó járványgócok esetenként a termelést, illetve a keresletet fogják vissza.

A GDP tavalyi, 2,3 százalékos bővülését követően Peking idénre 6 százalék feletti növekedést irányozott elő, a gazdaság egészséges fejlődését megcélozva. Elemzői várakozások szerint azonban a kínai GDP 8 százalékot meghaladó mértékben is bővülhet 2021-ben. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint a kínai gazdaság 8,4 százalékos növekedést érhet el idén.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)