Jump to content

A kamatemelések dacára növekedésben maradtak a személyi kölcsönök

2022. 08. 16. 20:55

Bár az infláció miatti kamatemelések nyomán drágábbak lettek a személyi kölcsönök, a K&H-nál továbbra is népszerűek ezek a hitelek. A pénzintézet közel 4 százalékkal nagyobb összegben folyósított személyi hiteleket az idei év első öt hónapjában, mint egy évvel korábban.

A személyi kölcsönök átlagos összege kicsivel 1,8 millió forint alatt volt májusban, ez minimális csökkenésnek felel meg az egy évvel korábbi, valamivel 1,8 millió feletti összegtől. A csökkenés elsősorban azzal magyarázható, hogy az egyre népszerűbb teljesen online személyi kölcsönöknél alacsonyabb az átlagos hitelösszeg, mint a fiókokban igényelt konstrukcióknál. A teljesen online is igényelhető személyi kölcsönök, melyeket a számítógépről, mobilról vagy tabletről indítanak és fejeznek be, egyre nagyobb teret nyernek: ma már az igénylések több mint 50 százaléka ezen a csatornán érkezik a K&H-hoz.  

Felgyorsult Magyarországon az infláció, az áremelkedés megzabolázása érdekében a jegybank kamatemelési sorozatba kezdett, ennek eredményeként a hitelkamatok is feljebb kerültek. Ugyanakkor a K&H-nál továbbra is népszerűek a személyi kölcsönök - közölte a pénzintézet a saját statisztikái alapján. 



Slágerek a személyi hitelezésben

Az idei év első öt hónapjában a folyósított személyi kölcsönök összege 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. “A személyi kölcsönök jelentős részét, 43 százalékát lakáscélra veszik fel az érintettek, jellemzően felújításra. Az autóvásárlás részesedése 29 százalékos” - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője. A K&H-nál májusban a folyósított személyi kölcsönök átlagos összege 1,8 millió forint alatt volt, ez minimális csökkenésnek felel meg az egy évvel korábbi, az 1,8 milliót kicsit meghaladó értékhez képest. A csökkenés hátterében pedig az áll, hogy az egyre népszerűbb teljesen online személyi kölcsönök átlagösszege hagyományosan elmarad a fiókhálózatban igényelt hitelek átlagos - 2 millió forintot - meghaladó átlagától. 

Árva András azt is hozzátette: Minden tizedik személyi kölcsönt hitelkiváltásra vesznek fel, ami azt mutatja, hogy a kamatemelkedések ellenére még mindig megéri egyes esetekben felvenni a jelenlegi feltételekkel a személyi kölcsönt és lecserélni a korábbi években, magasabb kamattal igényelt hitelt.” 

Hogyan veszik fel a személyi kölcsönt?

Az átlagos hitelösszegek alakulásáról a K&H szakembere azt mondta, egyértelműen látszik a teljesen online, számítógépről, táblagépről vagy okostelefonról igényelhető személyi kölcsönök népszerűsége. Az elejétől a végéig online végezhető igénylés akár nyaralás alatt, vagy otthon a kanapén ülve is lehetséges. Így aztán nem csoda, hogy a teljesen online kölcsönök részesedése a K&H-nál mára elérte az 50 százalékot.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, K&H/Fotó: pixabay.com)