Jump to content

A gyerekek bevásárlókosarán is jól látszik a drágulás

2022. 11. 15. 09:52

A fiatalabb korosztály az elmúlt hónapokban a saját maga is megtapasztalta, hogy mit jelent az infláció: idén októberben 3 ezer forint havi zsebpénzből 12 kakaós csigát lehetett vásárolni, egy évvel korábban pedig 19 darabot. Ha pedig hamburgerről van szó, akkor az idén alig több mint 2 szendvicsre elég a pénz, szemben az egy évvel korábbi 3 darabbal. 

A K&H által összeállított gyerekinflációs kosárban szereplő termékek - a kakaós csiga mellett a gyümölcsjoghurt, hamburger, narancslé, hátizsák és szemüvegkeret - összesen majdnem 36 ezer forintba kerültek az idén, ami 21 százalékos éves áremelkedésnek felel meg. Azaz a gyerekekhez köthető termékeken is jól látható az infláció. 

Tovább gyorsult az infláció Magyarországon, októberben 21,1 százalékos volt a drágulás éves üteme, szemben a szeptemberi – már akkor is évtizedes rekord - 20,2 százalékkal. Az áremelkedés nagyrészt köszönhető az élelmiszerek 40 százalékos drágulásának. A magas infláció szinte mindenkit érint, így a gyerekeket is. A K&H a hivatalos inflációs kosárban szereplő termékek közül kiválasztott több olyan terméket, amelyek a gyermekekhez köthetőek. A K&H pedig a hivatalos adatok alapján összerakta a gyermekek „bevásárlókosarát”. Ebben helyet kapott gyümölcsjoghurt, a kakaós csiga, a hamburger, narancslé, a hátizsák és a szemüvegkeret, valamint egy adag iskolai ebéd is.

Jókora “csigadrágulás”

A felsorolt termékekért idén októberben összesen 35 902 forintot, egy évvel korábbi 29 571 forintot, míg a járvány előtt, 2019 októberében 25 121 forintot kellett fizetni. Tehát éves szinten 21 százalékos, a három évvel ezelőttihez képest pedig 43 százalékos drágulásról van szó.

Éves szinten a kakaós csiga 56 százalékkal 244 forintra drágult, a gyümölcsjoghurt ára 42 százalékkal 207 forintra emelkedett. A hamburger 1250 forintos ára 45 százalékos többletnek felel meg. A narancslé 630 forintba, a hátizsák 10 180 forintba, a szemüvegkeret pedig 22 910 forintba került, ami 18-27 százalékos növekedésnek felel meg a múlt év októberéhez képest. Az iskolai menzán kapható ebéd ára 17 százalékkal 481 forintra ugrott. A három évvel korábbi árakhoz képest ezek a termékek 28-93 százalékkal lettek drágábbak.

A gyerekinflációs kosár árának emelkedése a fiatalok számára is jól érzékelteti, mit is jelent a drágulás. Másképpen fogalmazva bemutatja, hogy az az összeg, amit zsebpénzként kaptak tavaly, illetve most, az hány darab kakaós csigára vagy éppen hamburgerre elég. Ha 3 ezer forintos havi zsebpénzről van szó, akkor kakaóscsigából múlt évben akár minden nap elfogyaszthattak egyet, míg idén csak kétnaponta van rá lehetőségük. Ha pedig hamburgerezni szeretnének a fiatalok ennyi pénzből, ebben az évben havonta kétszer, míg tavaly akár háromszor is megtehették.

 

(Forrás: sikeresceg.co.hu, K&H;penzugyguru.co.hu/Fotó: pixabay.com)