Jump to content

A harmadik negyedévben 4,0 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye

2022. 12. 01. 17:54

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 4,0 százalékkal nőtt a harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 4,1 százalékkal emelkedett, míg az előző negyedévhez mérten 0,4 százalékkal csökkent - erősítette meg csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első három negyedévben a gazdaság teljesítménye - a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adat szerint egyaránt - 6,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Éves összevetésben a feldolgozóipar teljesítménye 10,6 százalékkal, az építőiparé 1,8 százalékkal nőtt, a szolgáltatásokban hozzáadott érték 5,6 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit, a mezőgazdaság termelése a nyári súlyos aszály következtében 39,3 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások között a legerőteljesebb növekedést a szállítás, raktározás, valamint a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység ágazata mutatta 11,5, illetve 10,6 százalékkal. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 6,4 százalékkal, az információ, kommunikációé 5,4 százalékkal nőtt. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 5,3 százalékkal emelkedett. A kereskedelem 5,2 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A művészet, szórakoztatás, szabadidő, egyéb szolgáltatás, valamint az ingatlanügyletek hozzáadott értéke egyaránt 4,1 százalékkal növekedett. A humán-egészségügyi, szociális ellátás hozzáadott értéke 6,9 százalékkal, az oktatásé 2,8 százalékkal emelkedett. A közigazgatás hozzáadott értéke 0,2 százalékkal csökkent.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakihoz képest. Összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 4,1 százalékkal nőtt. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 5,0 százalékkal bővült, míg a közösségi fogyasztásé 0,5 százalékkal kisebb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 3,8 százalékkal emelkedett. A végső fogyasztás 3,5 százalékkal nőtt.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás, azaz a beruházások a harmadik negyedévben 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Az építési beruházások volumene nagyobb mértékben nőtt, mint a gép- és berendezésberuházásoké.

A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóiparban és az ingatlanügyletek esetén továbbra is jelentősen emelkedett, a szállítás, raktározás területén visszaesett a fejlesztések volumene. A készletváltozással együtt számolt bruttó felhalmozás 3,4 százalékkal csökkent a tavalyi harmadik negyedévhez képest.
A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a negyedévben összességében 1,4 százalékkal nőtt.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában - folyó áron - 999 milliárd forintos passzívum keletkezett. Az export volumene nagyobb mértékben, 14,1 százalékkal nőtt, mint az import 10,6 százalékos emelkedése volt. A külkereskedelem mintegy 85 százalékát kitevő áruforgalomban a kivitel 13,7, míg a behozatal 9,4 százalékkal nagyobb lett az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások - beleértve a turizmust is - exportja 16,4, importja 18,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A GDP 4,0 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 3,4, a feldolgozóipar 1,6, az építőipar pedig 0,1 százalékponttal járult hozzá, a mezőgazdaság 1,8 százalékponttal lassította a növekedést. Felhasználási oldalon a végső fogyasztás 2,3 százalékponttal, ebből a háztartások tényleges fogyasztása 2,4 százalékkal járult hozzá, míg a bruttó felhalmozás 0,8 százalékponttal lassította, bár a beruházások 1,3 százalékponttal segítették a növekedést. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,5 százalékponttal növelte a gazdasági teljesítményt, amiből az áruforgalom 2,0, a szolgáltatások 0,5 százalékponttal részesedtek.

A GDP előző negyedévhez mért 0,4 százalékos csökkenése a mezőgazdaság 5,2 százalékos és a szolgáltatások teljesítményének 0,7 százalékos csökkenése okozta, a feldolgozóipar teljesítménye 2,2, az építőiparé 0,1 százalékkal nőtt.

A szolgáltatások között, a szállítás, raktározás teljesítménye 1,9 százalékkal elmaradt a második negyedévitől, a művészet, szórakoztatás, szabad idő, egyéb szolgáltatás területén 1,8 százalékos volt a visszaesés, a többi szolgáltatásban legalább stagnált, vagy nőtt a teljesítmény.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, sikeresceg.co.hu;MTI/Fotó: pixabay.com)