Rekordot produkáltak a dolgozó fiatalok
A dolgozó fiatalok majdnem fele érzi úgy, megbecsülik a munkahelyén, ez pedig új rekord. Sőt, 36 százalékuk pedig előrelépési lehetőséget is lát – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok 67 százaléka arra számít, hogy a nettó fizetésük emelkedni fog, a külföldi munkavállalást pedig 27 százalékuk venné fontolóra.
Rekordot értek el az aktív – azaz dolgozó – 19-29 éves fiatalok a K&H ifjúsági indexe szerint: soha ennyien nem voltak még elégedettek a munkahelyükkel. Tavaly, a harmadik negyedévében 44 százalékuk érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, ez az arány pedig a felmérés ötéves történetében rekordot jelent, ráadásul jóval meghaladja az előző negyedévben mért 36 százalékot, illetve a 2015 harmadik negyedévében született mélypontot, amikor mindössze 28 százalékos volt az arányuk.
A fiatalok közel fele, 46 százaléka, úgy gondolja, hogy olyan munkája van, amit szeret, és 36 százalék konkrét előrelépési lehetőséget is lát a jelenlegi munkahelyén.
Az elhelyezkedési lehetőségekkel kapcsolatban azonban már nem annyira pozitívak: míg 2017 második negyedévében a fiatalok 34 százaléka gondolta úgy, hogy könnyen találna új állást, a harmadik negyedévben már 28 százalékos az arányuk.
Optimistább diákok
A diákok 2017 harmadik negyedévében is optimistábban látták a helyzetüket, mint a dolgozó társaik: 49 százalék szerint könnyen talál majd munkát a tanulmányok befejezése után. Míg az előző negyedévben csak 59 százalék gondolta így, a harmadik negyedévben már hetven százalékuk mondta, hogy azt tanulja, ami valóban érdekli. A diákok közel fele, 48 százaléka tervezi, hogy külföldön vállal majd munkát, míg a külföldi tanulást már jóval kevesebben, mindössze 19 százalék fontolgatja. A fiatalok hetven százaléka mondta azt, hogy beszél valamilyen idegen nyelven, 31 százalékuknak pedig legalább egy középfokú nyelvvizsgája is van.
Lesz-e fizetésemelés?
A munkahelyét a dolgozó fiatalok több mint fele, 63 százaléka – és főleg a Budapesten élők (82%) – érzi stabilnak. A nyugati megyékben viszont már nem ennyirejó a helyzet, ott a 19-29 évesek mindössze 35 százaléka érzi biztosnak a munkáját. A dolgozó fiatalok 67 százaléka számít arra, hogy valamilyen mértékben emelkedni fog a fizetése.