Jump to content

Rekordot ért el a magyar lízingpiac

2018. 05. 29. 22:50

Folytatódik a lízingpiaci növekedés: az első negyedévben 16 százalékkal 147 milliárd forintos nyolcéves csúcsra nőtt a finanszírozott összeg – közölte a Magyar Lízingszövetség. A bővülés többek között a járműeladásoknak köszönhető, a teljes piacon a tőkekintlévőség továbbra is 1300 milliárd forint felett jár. A lízingpiacon 2018 egészében továbbra is növekedés várható, amiben egyre nagyobb szerepe lehet a lízingkonstrukciók iránt egyre nagyobb keresletet támasztó kis- és középvállalkozásoknak.

A járműpiaci boom és a vállalkozások fokozott beruházási kedve miatt jelentős növekedést ért el a magyar lízingpiac az első negyedévben. Az új kihelyezések meghaladták a 147 milliárd forintot, ami 16 százalékos növekedést jelent éves összevetésben és 2010 óta a legmagasabb érték – közölte a Magyar Lízingszövetség.

Az első negyedévben folytatódott az évek óta tartó dinamikus növekedés, ami több tényezőnek köszönhető. Az alacsony kamatkörnyezet miatt eleve olcsóbbak lettek a lízingkonstrukciók. Nagyon jelentősen bővül a magyar járműpiac, ezen belül is a személyautópiac. „Örömteli az is, hogy a cégek, ezen belül is a kis- és középvállalkozások beruházási és eszközbeszerzési kedve is fokozódik és a termeléshez szükséges gépek, berendezések egy részét a lízingcégek bevonásával finanszírozzák. A kihelyezett összeg 16 százalékos növekedése egyrészt jelentősen felülmúlja a piaci várakozásokat, ráadásul tavaly is jelentős volt a növekedés, így a magas bázis miatt még figyelemre méltóbb a mostani bővülés” – értékelte az eredményeket Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

Kimagasló számok a személyautóktól

A lízingpiac számára a járműfinaszírozás jelenti az egyik legfontosabb pillért, ezen a téren pedig lendületesen indult az év. Az év első három hónapjában harminc százalékkal nőttek az újautó-eladások, a kishaszon-gépjárművek pedig 18 százalékos volt a többlet. Bár az eladások látványosan nőttek, a személyautó- és kisteherautóknál a lízingcégek 37 százalékkal 53,3 milliárd forintra növelték az új kihelyezéseket.

 

(Forrás: penzugyguru.co.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)