Jump to content

Mindent megtudhat rólunk a PayPal, még azt is mit akarunk vásárolni?

2018. 06. 04. 09:00

A személyre szabott szolgáltatások kidolgozásában egyre fontosabb szerepet kap a mesterséges intelligencia. Érkezik a Jetlor féle AI, ami még azt is előre látja majd, hogy milyen ruhát vásárolunk.

A fizetési szolgáltatásairól ismert PayPal bejelentette, hogy megtette a szükséges lépéseket Jetlore megvásárlására. A kaliforniai San Mateóban alapított startup fő profilja a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása a kereskedelemben. A tranzakció összegét nem hozták nyilvánosságra.

A Jetlore-t 2011 januárjában alapították a Stanford Egyetem diákjai, akik egy számítástechnikai programban vettek részt. A programban az Uniqlo és a Nordstrom Rack kiskereskedelmi láncok tapasztalatainak felhasználásával tanulmányozták a „gépi tanulás” (machine learning) előnyeit.

A japán Uniqlo főleg ruházati üzleteket üzemeltető világcég, melynek 30 ezer alkalmazottja és számtalan boltja van Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban. Az amerikai Nordstrom hasonlóképpen divatban, ékszerekben és kiegészítőkben utazik, éves forgalma 2017-ben meghaladta a 15 milliárd dollárt. 2018-ban kezdtek globális expanzióba.

Előre látják, hogy milyen ruhát vásárolunk?

Nem véletlen, hogy a Jetlore pont a kereskedelmi szegmensben vizsgálódott. A startup úgynevezett „előrejelző technológiája” számtalan fogyasztói és termékadat alapján készít személyre szabott és célzott ajánlatokat a vásárlóknak. Ilyen adatok lehetnek a méretek, színek, megjelenés, stíluspreferenciák, előnyben részesített anyagok, márkák, de akár a termék származási országa is.

A cég prediktív szolgáltatása éppen ezért lehetővé teszi a marketingcsapatok számára, hogy már eleve jól ismert célcsoportokat bombázzanak e-mailekkel, vagy érjenek el honlapokon és alkalmazásokon keresztül. De ez még nem minden: a vásárló tanulmányozása itt korántsem ér véget. Az AI-rendszer ugyanis folyamatosan felülvizsgálja a korábbi eredményeket, és szükség esetén dinamikusan változtat az ajánlatokon, vagy az ajánlat megjelentetésének módján. Mindig azon a felületen lesz a legaktívabb, amit a felhasználó leggyakrabban használ.

A startup szerint a Predictive Layout előrejelző programjuk használata önmagában 60-70%-kal növeli az e-mail küldés és honlaplátogatás által generált bevételt, továbbá 12%-al csökkenti az ügyfelek lemorzsolódását (churn).

Másik népszerű termékük a vásárlói preferenciákat rangsorolja (Predictive Ranking). Ez azért lehet lényeges, mert az igények és a készletek nem mindig és mindenhol vannak összhangban, de a korábban felállított népszerűségi rangsor alapján a program automatikusan keresni kezdi a következő népszerű és elérhető terméket.

Ezentúl mindkét rendszert a PayPal marketingesei is fel fogják használni az elemzésekhez és a tesztelésekhez. Az eredményeket pedig azok kapják meg, akik használják a vállalat fizetési módjait és online kereskedelmi platformját, így például a WooCommerce, BigCommerce vagy a Shopify felületeket.

Harshal Deo, a PayPal kereskedelmi szolgáltatásainak alelnöke igen bizakodó. „Az AI-alapú technológiával felgyorsítjuk termékeink fejlesztését, amelyek ezáltal még értékesebbé teszik a szolgáltatásaink használatát. A Jetlore-nak köszönhetően megoszthatjuk ismereteinket azokkal a kereskedőkkel, akik szeretnének hatékonyabban kommunikálni az ügyfeleikkel” – emelte ki az alelnök.

(Forrás: penzugyguru.co.hu;m2mzona.hu/Fotó: pixabay.com)