Jump to content

Papírmentes vámszedés

2018. 08. 13. 14:30

A vámhatóságnak napjainkban is kiemelt szerep jut. Feladatköre nemcsak a vámbevételek biztosítása, hanem a terrorizmus elleni küzdelem, valamennyi uniós állampolgár biztonságának és egészségének védelme a hamis termékek, fegyverek, kábítószerek illegális behozatalának megakadályozásával. A magyar vámhivatal mindezeken túl elkötelezett a közös történelmi hagyományok ápolása mellett is – mondta Felsővámoson a vámos települések nemzetközi találkozóján Molnár Tamás helyettes államtitkár.

 

Vámrendszerünk több mint ezer éves múltra tekint vissza – emelte ki a vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár. Emlékeztetett, hogy Szent István király több száz révészt és legalább félezer vámszedőt alkalmazott. Az akkor még vásárhelyekre kirótt vásárvám, folyami hídvám, révvám, határvám a 11. századi magyar kincstárnak is jelentős bevételt hozott.

Ma már a vámkezelést nem a révészek, hanem a pénzügyőrök intézik, és a kiviteli és a behozatali vámkezelések közel 100 százaléka elektronikusan történik, amellyel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az informatikai fejlesztések területén is előkelő helyet foglal el az uniós ranglistán. Az államkassza viszont még most is profitál a több mint ezer éves hagyománnyal bíró vámból. Idén az első félévben több mint 37 milliárd forintnyi vámbevétel keletkezett itthon, amelynek húsz százaléka – mintegy hét és fél milliárd forint –, gazdagította a magyar költségvetést, a többi az unió büdzséjébe került – mondta Molnár Tamás.

A hagyományok ápolása, a közös kulturális és történelmi gyökerek miatt a NAV a Vámos Települések Szövetségének a stratégiai partnere. A szövetség nemzetközi lett, hiszen a húsz tag között nemcsak magyar, hanem román és szlovák vámos települések is vannak.

A szervezet a határon átnyúló kulturális és történelmi hagyományok ápolása mellett, segíti az együttműködést a három ország vámhivatala között, amely védi a tisztességes kereskedőket, fuvarozókat, de egyúttal a tagállamok költségvetésére is jótékonyan hat. Molnár Tamás kitért arra is, hogy havonta tartanak a pénzügyőrök közös akciókat, melynek célja – az akcióban érintett tagállamok adatbázisainak felhasználásával, valamint célzott közúti ellenőrzéseivel – a csalárd vállalkozók azonnali kiszűrése.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, orientpress/Fotó: pixabay.com)