Az Európai Bizottság terveket jelentett be az adatok egységes piacának létrehozására
Terveket jelentett be az adatok egységes piacának létrehozására szerdán közzétett új digitális stratégiájában az Európai Bizottság, amelynek várakozásai szerint a könnyebben hozzáférhető adatok abban is segítenék a kontinens vállalatait, hogy felvegyék a versenyt amerikai és kínai riválisaikkal, például a mesterséges intelligencia terén.
"Létre fogjuk hozni az adatok egységes piacát, 4-6 milliárd eurónyi beruházást szeretnénk generálni az adatterek és a felhőinfrastruktúra terén" - közölte Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke.
Szakértők szerint az Európai Unió globálisan lemaradt a digitális innováció első hullámában, egyebek mellett a közösségi média, az online vásárlás, az okostelefonok területén, így fontos lenne megerősíteni a pozícióit, és ehhez az is engedhetetlen, hogy az európai cégek ne függjenek az amerikai és ázsiai vállalatok biztosította adatoktól.
Az Európai Bizottság reményei szerint a nagy ipari vállalatok által gyűjtött adatok jobb felhasználásával az EU-s vállalkozások az innováció következő hullámában ismét az élre törhetnének.
A stratégia lefektette a mesterséges intelligencia használatának világos és szigorú szabályait, amelyek érvényesítik a közösségi előírásokat a személyes adatok kezelése és a fogyasztóvédelem terén. A magas kockázatú területeken, a rendvédelemben, az egészségügyben vagy a közlekedésben ezen rendszereknek átláthatónak, nyomon követhetőnek kell lenniük.
Mint a közleményben írták, a társadalom minden rétege számára működőképes, emberközpontú, tisztességes és megbízható digitális átalakulást szorgalmaznak, amely emellett elősegíti a fenntartható fejlődést, élénkíti a gazdaságot, új lehetőségeket nyújt a vállalkozások számára. A digitális technológia kulcsfontosságú eszköz az éghajlatváltozás elleni küzdelemben és a zöld gazdaságra való átállásban - emelték ki.
"Új stratégiánk lefedi a főbb területeket: a kiberbiztonságot, a kritikus infrastruktúrákat, a digitális oktatást, a demokráciát, illetve a médiát. A digitális Európának képviselnie kell a legfontosabb értékeinket, a nyitottságot, sokszínűséget, demokráciát" - húzta alá von der Leyen.
Margrethe Vestager digitális ügyekért felelős uniós biztos rámutatott: "A digitalizációból az élet minden területén származnak előnyök. Biztonságosabb közlekedés, alasonyabb károsanyag-kibocsátás, fejlettebb orvostudomány, amely a mesterséges intelligencia segítségével korai szakaszban képes felismerni a betegségeket."
Thierry Breton belső piacért felelős biztos fontosnak nevezte, hogy az európai vállalatok hozzáférjenek az adatállományokhoz, és ezáltal európai értékeket teremtsenek. "Európának a digitalizációs verseny győztesének kell lennie" - mondta.
A stratégia irányelveket, keretrendszereket tartalmaz az adatok és a mesterséges intelligencia felhasználásáról, amelyeket most konzultációra bocsátanak.