Jump to content

Lendületesen nyitott a Google Pay

2021. 04. 19. 18:36

 Pár nap alatt közel 12 ezer K&H bankkártya landolt a Google Pay fizetési alkalmazásban – közölte a bank, amely Magyarországon április elején elsőként tette elérhetővé hazai pénzintézetként a Google Pay androidos fizetési megoldást. Az első tíz napban több, mint tízezer alkalommal történt vásárlás összesen 61 millió forint értékben, ami azt mutatja, hogy készpénzmentes elektronikus vagy okostelefonos fizetés térnyerésében komoly szerepet kaphat a GPay.

Szinte azonnal rákaptak a K&H bankkártyásai a GPay-re: a bank a magyarországi pénzintézetek közül április 6-án elsőként vezette be ezt az okostelefonos fizetési megoldást és a rajt óta eltelt napokban a várakozásokat meghaladó népszerűségre tett szert – közölte a K&H.
 
Tíz nap alatt 11 964 bankkártyát digitalizáltak a K&H-sok a GPay-en keresztül. A szóban forgó időszakban pedig 10 469 vásárlást bonyolítottak. Egy-egy alkalommal az érintettek átlagosan 5 917 forintot költöttek, amely így az összes vásárlás tekintetében meghaladja a 61 millió forintot.
 
„A GPay robbanásszerű sikerre tett szert az első néhány napban, - még az Apple Pay-nél is lendületesebben kezdett, hiszen akkor az első héten 2600 kártya jelent meg az applikációban, melynek sikerét jól mutatja a jelenleg 80 ezer digitalizált kártya - ez azt jelzi, hogy a magyar bankkártyások döntöttek: pillanatok alatt adaptálódtak az új fizetési alternatívához a GPay kapcsán is, melyet most már a hazai pénzintézetek sorában elsőként a K&H-nál érhetnek el” – kommentálta a bank friss adatait Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Jelenleg a bank 570 ezer ügyfele számít digitálisan aktívnak, vagyis ennyien használják az elektronikus megoldásokat, legyen szó az e-bankról vagy mobilbankról, valamint a mobiltárcás fizetési alternatíváról.
 
Németh Balázs a hivatalos jegybanki adatokra reagálva elmondta, hogy hosszú távon látványos bővülés történt a magyarországi kártyás fizetéseknél, és ezek a számok itt nem fognak megtorpanni. 2010-ben a Magyarországon kibocsátott bankkártyákkal belföldön alig több mint 198 millió alkalommal fizettek összesen 1404 milliárd forint értékben. Előbbi a múlt évre megnégyszereződött, utóbbi pedig megötszöröződött. Az egy vásárlásra jutó átlagos összeg pedig 7074 forintról 7988 forintra emelkedett.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, K&H/Fotó: pixabay.com)