Keresés
Címkék
infláció címkékhez kapcsolódó elemek
10 év, 10 élelmiszer - így drágult az életünk
Emlékszik még mennyit fizetett a húsért, tejért, lisztért, étolajért 10 éve? Megmutatjuk, mennyivel lett drágább az életünk.
Még ennél is tovább nőnek majd a fizetések?
A várakozásoknál gyorsabban, 6,4 százalékkal nőttek a bruttó bérek áprilisban, jó tendencia látszik.
Csökken a bankban tartott pénz értéke
A jegybanki alapkamat már évek óta alacsony, így a bankbetétek egy ideje már nem kecsegtetnek túl magas kamattal, sőt, év elején a 2 százalékot is meghaladta egy átlagos betét értékének
Mélyponton az infláció
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, januárhoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők 2,0 százalékos
Öt és fél éves csúcson az infláció
Átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak júliusban, mint egy évvel korábban. Júniushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek – jelentette szerdán a statisztikai hivatal. A legnagyobb mértékben –
MNB: az elmúlt fél évben az infláció 3 százalék körüli volt
Az elmúlt fél évben az infláció 3 százalék körül ingadozott, ilyen hosszú időszakon keresztül erre a jegybank inflációs céljának 2007-es bevezetése óta nem volt példa - közölte a Magyar Nemzeti
Májusban 15 havi csúcsot ért el a kínai infláció
Májusban a piaci várakozásoknak megfelelően 15 havi csúcsra emelkedett az infláció Kínában a nemzeti statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint.
MNB: a következő hónapokban csökkeni fog az infláció
A Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint az üzemanyag árának csökkenése miatta következő hónapokban lassulni fog az infláció.
Több tényező miatt ugrott meg az infláció decemberben
Az üzemanyagárak egy évvel korábbi bázishatásával és a kínai sertéspestis járvány miatt megugrott élelmiszerárak alakulásával magyarázták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció erőteljes decemberi felszökését.
MNB: az üzemanyag és az élelmiszer árának emelkedése áll a januári infláció mögött
Az üzemanyag és az élelmiszer árának növekedése áll a januári 4,7 százalékos infláció mögött - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Az élelmiszerek és egyes szolgáltatások lassították az infláció csökkenést márciusban
Az infláció csökkenését az üzemanyagárak mérséklődése magyarázza, míg a maginfláció emelkedéséhez egyes feldolgozott élelmiszerek és piaci szolgáltatások áremelkedése járult hozzá – állapította meg a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a márciusi
Emelkedő inflációt hoznak a tavaszi hónapok
A januári inflációs adat nem okozott meglepetést az MTI-nek nyilatkozó elemzőknek, de mindannyian az árindex jelentős megugrására számítanak még a tavasszal, és további emelkedést várnak az újranyitástól, aminek ideje még