Két gyerek, egy szoba: a takarékos megoldás
Olyan családokban ahol több viszonylag fiatal gyermek is adatott, magát adja az ötlet, hogy gyermekeinket párosával helyezzük el otthonunk szobáiban. Természetesen a páros szoba kihívás mind a szülök, mind a gyerekek részére. A kihívást csak fokozza, ha az egyik gyermek fiú, a másik pedig lány vagy az egyikőjük már nagyobbacska a másik pedg már pici.
Persze attól még hogy kihívás, korát sem lehetetlen gond nélkül venni, és amíg kicsik a gyerekek, érdemes elgondolkozni az egy szoba használatán, akár csak takarékossági szempontok miatt is. Az egy szoba, páros szoba mind berendezésében, mind rezsiköltségeiben olcsóbb megoldásként lebeghet a szemünk elött, mellyel akár a második szoba berendezésének költségét is ki lehet spórolni.
De arra érdemes odafigyelnünk, hogy gyemekeinknek a közös szobában is legyen lehetősége saját tereket kialakítni, intimszférát kiépíteni. Ez fontos hozzávalója az egészséges fejlődésnek, a személyes tér és a magántulajdon érzetének kialakulása elengedhetetlen része az egészséges jellem kialakulásába, emiatt például többször is érdemes meggondolni az emeletes ágy ötletét, akármennyire is helytakarékos.
Tehát még ha egy szobába is kerülnek gyermekeink, figyeljünk arra, saját tereik valamennyire reflektáljon személyükre, fiúnak fiús részt, lánynak lányos részt érdemes kialakítani a szobán belül. A Nők Lapja Café a témának szentelt cikkében most különböző ötletekkel kedveskedett olvasóinak a közös szoba berendezésével kapcsolatban.
Forrás, kép: Nők Lapja Café