Jump to content

Szeretne tanárként 5 millió forint éves fizetést kapni? Van egy ajánlatunk

2016. 08. 22. 18:58

Tanárt keresnek egy skóciai szigetre, az érdeklődő a világ bármely pontjáról beadhatja jelentkezését. Mindössze hét gyerek oktatásáról kellene gondoskodni, hátrány viszont, hogy Muck az egyik legelhagyatottabb sziget a világon.

A Belső-Hebridákhoz tartozó Small-szigetcsoport legkisebb szigetén nincsenek üzletek és az ott élők télen teljesen el vannak vágva a külvilágtól. A 24 órás áramszolgáltatást is csak három éve vezették be. A lakosok száma 30, a legtöbben a kikötő, Port Mor közelében élnek

A helyiek azután hirdették meg globálisan a tanári állást a közösségi hálón, hogy az előző hat tanító nem tudott alkalmazkodni a helyi életformához. Pedig a legutóbbi tanárnál még soha nem volt jobb az ott élők szerint, de ő is elmegy.

"Nagyon szerencsés voltam, hogy két és fél évig az itteni általános iskolában taníthattam, de családi okok miatt sajnos távoznunk kell" - idézte a The Times című lap hétfőn Julie Bakert, aki szerint Muck amúgy csodálatos hely, jó ott élni és tanítani.

A következő tanárt és családját háromszobás lakás és gyönyörű kilátás várja az iskola fölött. A jelentkezőtől elvárják, hogy lelkes, türelmes, megértő és eltökélt legyen, szeressen a szabadban lenni (elkél az erősen vízálló ruházat), képes legyen alkalmazkodni a körülményekhez, többek között ahhoz, hogy nincs bolt és néha el vannak vágva a külvilágtól. Az előnyök között említették a szórakoztató közösségi programokat és a gyönyörű nyarat.

Az igazgató a szomszédos sziget, Eigg tanára, aki ingázik a két sziget között. Az új tanár évi 22 500 és 35 800 font (mintegy 7,9-12, 5 millió forint) közötti fizetésre számíthat. Érdeklődők máris vannak, még Spanyolországból is.

A The Times szerint a sziget lakóinak semmi esetre sem lesz könnyű maradásra bírniuk a győztes jelentkezőt. A lap emlékeztetett arra, hogy a most távozó tanár elődje néhány órával az érkezését követően közölte, hogy mégsem kell neki az állás, és másnap már el is ment.

Muck valóban parányi: 2,5 mérföld hosszú és két mérföld széles. Egyetlen útja van, Port Mor és Gallanach között. Nemcsak bolt, hanem templom és postahivatal - de még utcai postaláda - sincs. 2013 előtt csak napi 10 órán át volt áram, gyertyalángnál olvastak, kézzel mosták a ruháikat és gyakran maradtak le a filmek végéről.

(Forrás: MTI; Kép forrása: pixabay.com)