Ön mennyit költ nyaralásra?
Nem változtak jelentősen az elmúlt évhez képest a hazai internetező lakosság nyaralási szokásai: idén is kétharmaduk utazik el pihenni, és erre háztartásonként átlagosan 147 ezer forintot fordítanak – derül ki a Budapest Bank felméréséből.
A nyaralási kedv tavaly óta tapasztalt növekedése tartósnak bizonyult, mivel a kutatásban résztvevők közel kétharmada (60 százalék) legalább egyszer idén is elutazik pihenni. Bár a fiatalok még mindig valamivel nagyobb arányban nyaralnak, már nem látható jelentős eltérés a legfiatalabb és a legidősebb korosztály között, hiszen az előbbiek 64, míg az utóbbiak 56 százaléka pihen ebben az évben.
A nyaralók több mint a fele a nyári főszezonban, június és augusztus között, legtöbbjük júliusban vagy augusztusban kapcsolódik ki. Háromnegyedük belföldön is nyaral, elsősorban a Balatonnál, 35 százalékuk pedig külföldre, főleg európai országokba is eljut. Az utazások időtartama átlagosan nyolc nap. A nyaralók kétharmada két- vagy háromfős, negyedük pedig négyfős vagy annál is nagyobb társaságban kapcsolódik ki. Aki nem megy nyaralni, az elsősorban a pénzhiányra hivatkozott (75 százalék), egyharmaduk pedig szabadidő híján hagyja ki idén a pihenést.
Az elmúlt évhez képest nem változott a nyaralásra szánt összeg sem, háztartásonként továbbra is átlagosan 147 ezer forintos költségkerettel kalkulálnak az utazók. A válaszadók 31 százaléka viszont 200 ezer forintnál is többet fordít erre, elsősorban a külföldön vagy a hosszabb ideig nyaralók. Háromnegyedük az előre spórolt pénzét (76 százalék), harmaduk (35 százalék) pedig az aktuális havi jövedelmét is felhasználja a költségek finanszírozására.