Jump to content

Az éjszakai műszak nem növeli a mellrák kockázatát

2019. 05. 30. 20:44

Nem növeli a mellrák kockázatát az éjszakai műszak - derítették ki egy nagyszabású, tíz éven át tartó kutatásban a londoni Rákkutató Intézet szakemberei, akik a British Journal of Cancer című folyóiratban mutatták be eredményeiket.

A cirkadián ritmusnak, a szervezet biológiai órájának a zavarát régóta kapcsolatba hozzák számos betegséggel, rendellenességgel. 2017-ben egy Egészségügyi Világszervezet (WHO) kinyilvánította, hogy a többműszakos munka valószínűleg rákot okoz. Az egyik elmélet szerint a mesterséges fényben az éjszaka dolgozóknál kevesebb melatonin hormon termelődik, ami növeli az ösztrogén hormon termelődését. Utóbbi hatással lehet az emlődaganat növekedésére.


A londoni Rákkutató Intézet szakemberei 102 869 nő adatait elemezték. Ez az eddig legátfogóbb tanulmány, amely az esetleges összefüggés feltárásáról készült. A részt vevő nők átlagéletkora a tanulmány kezdetén 45 év volt, és 17,5 százalékuk dolgozott rendszeresen éjszakai műszakban, este 10 és reggel hét óra között a vizsgált tíz évben.


A tanulmányozott több mint százezer nő közül 2059-nél fejlődött ki áttétes mellrák. A kutatócsoport megvizsgálta a mellrák előfordulás és nők által hetente ledolgozott éjszakai műszak átlagos száma közötti kapcsolatot.


"Azt találtuk, hogy nincs általános kapcsolat az elmúlt tíz évben éjszakai munkát végző nők és mellrákkockázatuk között" - idézte Michael Jonest, az intézet kutatóját a New Scientist című tudományos folyóirat.


A WHO Nemzetközi Rákkutató Intézete jelezte, hogy még idén felül fogja vizsgálni a bizonyítékokat az éjszakai munka és dagantos betegség közötti kapcsolatról.

(Forrás: penzugyguru.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)